Változó politikai klíma – változatlan kihívások

A 2026. április 12. napján 16 év után kormányváltás következett be Magyarországon. Az ország irányítását az energiaszektor szempontjából kritikus helyzetben kellett átvennie az új kormánynak, tekintettel a világ energiaellátásának és ellátásbiztonságának folyamatos kitettségére a nemzetközi konfliktusok és válságok kapcsán. Következésképp azonosítható, hogy az EU szintjén a hívószavak változatlanul:

• a zöld átállás;
• a decentralizáció;
• az energiaunió felé történő elmozdulás;
• a hálózatfejlesztés; és
• az innováció.[1]

Az Európai Unió jogalkotása a fenti célok mentén az engedélyezési eljárások kapcsán is az egyszerűsítés, a gyorsítás és az integráció irányába mozdul. A magyar szabályozási környezet ugyanakkor ezen a területen továbbra is számos olyan strukturális sajátosságot mutat, amely a megújuló energia‑beruházások megvalósítását kifejezetten nehezíti. A jelen írás ezen akadályok közül a legjelentősebbeket, valamint a lehetséges reformirányokat tekinti át.

Az uniós keretrendszer: gyorsítás, integráció, egyablakos ügyintézési pont

A RED III irányelv[2] alapján a megújulóenergia-projektek létrehozása céljából a közigazgatási engedélyezési eljárások egyszerűsítésére van szükség, a beruházás fő akadályainak egyikét ugyanis a hosszadalmas engedélyezési eljárások képezik. Konkrét akadályok közé tartozik a helyszínek kiválasztására és a projektek közigazgatási engedélyezésére vonatkozó szabályok és a környezeti hatásvizsgálatok összetettsége és ezen eljárások időtartama, a hálózati csatlakozási problémák, az engedélyezési eljárás során a technológiai specifikációk kiigazításának korlátai, valamint az engedélyező hatóságok vagy a hálózatüzemeltetők személyzeti ellátottsági problémái.[3]

Mindezeknél fogva a RED III több kulcsfontosságú területet érintve vezetett be ösztönzőket az engedélyezési eljárások kapcsán. Konkrét rendelkezések közül jelen írás szempontjából kiemelendőek a RED III ún. “single stop shop” (egyablakos ügyintézési pont) jellegű engedélyezésekre vonatkozó rendelkezései. Az egyablakkos ügyintézési pont keretében a hagyományosan több hatóság előtt lebonyolított, különálló hatósági eljárást egy integrált, a hatóságok együttműködésére alapozó eljárásnak kellene felváltania, ahol a kérelmező egyetlen hatósággal állna csak kapcsolatban, amely a kérelem alapján maga keresi meg az engedélyezésekben érintett, illetékes hatóságokat, koordinálja az egyes közigazgatási aktusokat és közli a kérelmezővel az általa megtenni szükséges cselekményeket.[4]

Külföldi legjobb gyakorlatok

Az EU-n belül efféle egyablakos ügyintézési pontot alkalmaz pl. Dánia az offshore szélerőművi projektek esetében. A dán energiaügyi hatóság (jelen pont alkalmazásában: “Hatóság“) rendszere összehangolja az eljárásokat, és egyetlen kapcsolattartó pontként működik, jelentősen egyszerűsítve az eljárást azzal, hogy végeredményben valamennyi szükséges engedélyt azonos hatóságtól kap kézhez a kérelmező. Ez a megközelítés jelentősen csökkenti az adminisztratív terheket, és a projektek megvalósításának időtartamát.[5] A vonatkozó dán szabályozás rögzíti a Hatóság fő feladatait és felelősségi körét, valamint a szélenergia-fejlesztéshez szükséges engedélyek megadásának kritériumait és részfolyamatait. A Hatóság együttműködik más érintett szervekkel az átfogó engedélyezés érdekében, lefedve valamennyi illetékes hatóság által előírt feltételt. Az együttműködésben részt vesz pl. a dán tengerészeti hatóság, az illetékes minisztérium, és a dán átviteli rendszerirányító. A jogszabályok rögzítik ezen érintett szervek szerepét az egyes részeljárásokban, kiemelten, hogy adott szerv mely engedélyezés lefolytatásában vesz részt a Hatóság koordinálása mellett.

A magyar engedélyezési eljárások koncentráltsága az egyablakos ügyintézési ponthoz képest

A RED III egyablakos ügyintézési pontra vonatkozó kritériumainak kiemelését indokolja, hogy Magyarország az előző HET-ben[6] is tett vállalásokat tett ebbe az irányba, amelyek alapján előírásra került a megújuló beruházások építési és környezetvédelmi engedélyezésének integrált kezelése, továbbá egyablakos ügyintézési pont létrehozása az engedélyek kezelése és kiadása tekintetében. A magyar hatósági gyakorlatban ennek ellenére nem honosodott meg az integrált engedélyezés. Ugyan a VET 132/B. § és egyes ágazati részletszabályok megadják az integrált építési és környezetvédelmi engedélyezés lehetőségét, a gyakorlat azt mutatja, hogy a beruházók továbbra is különálló hatósági eljárásokat kezdeményeznek. Következésképp – a teljesség igénye nélkül – a megújuló erőművi engedélyezés során:

• a termelői (kiserőművi összevont engedély);
• az építési;
• a környezetvédelmi; és jellemzően
• a vezetékjogi engedélyezés; valamint a
• település- és területrendezési szabályoknak való megfelelés

külön közigazgatási (hatósági) eljárás tárgyát képezi.[7]

Ezen alaphelyzet a következő strukturális problémákat veti fel:

• A hatóságok közötti koordináció jellemző hiánya miatt a beruházó feladata az eljárások „összefűzése”. Ez növeli a projektfejlesztés kockázatát, különösen akkor, ha egy adott engedély megszerzése más eljárások előfeltétele.
• Az egyes eljárások ügyintézési ideje jelentősen eltér[8], és hiánypótlások esetén tovább növekedhet. A gyakorlatban nem ritkák az eljárási késedelmek sem, amelyek akár évekig elnyúló eljárásokat is eredményezhetnek.^[9]
• A különböző hatósági eljárások eltérő követelményrendszere jelentős adminisztratív többletterhet generál a beruházói oldalon.

Az engedélyezési eljárásokon túl jelen kontextusban hangsúlyozandó, hogy a közcélú csatlakozási jog megszerzésére irányuló folyamat is külön eljárásrendnek tekinthető, amelyet a VET és a VET Vhr. szabályain túl az ellátási szabályzatok rendelkezései is meghatároznak. Az engedélyezésekhez hasonlóan ezen szerződéskötési eljárások kapcsán is nehezítő körülmény lehet beruházói oldalon a hálózati engedélyes késedelme. A közcélú hálózati csatlakozási jog megszerzésére irányuló ún. kapacitáskiosztási eljárások esetében pl. az alkalmazandó jogszabályok[10] nem szabályozták azt az esetkört, ha a csatlakozási eljárás elhúzódását a hálózati engedélyes oldalán felmerülő késedelem okozta, ami beruházói oldalon bizonytalan helyzeteket eredményezett.

Specifikus kerékkötő a településrendezési és területrendezési szabályok tekintetében

A beruházások engedélyezését a gyakorlatban számos alkalommal nehezíti továbbá az egyes településrendezési, illetve területrendezési szabályoknak való megfelelés is, amelyet kifejezetten súlyosít a hatályos szabályozás által főszabályként megkövetelt ún. csereterület követelmény. A Méptv.[11] 7. § (1) bekezdése alapján ugyanis zöldterület övezetből a beruházás céljára hasznosítható terület kijelölésére csak akkor van lehetőség, ha legalább az új kijelöléssel azonos mértékű zöldterület, mezőgazdasági vagy erdőterület kerül csereterületként kijelölésre, azonos település közigazgatási területén belül.

Ezen szabály a gyakorlatban az ún. “csereterület követelményként” híresült el, alkalmazása pedig számos nehézséget eredményezett. A csereterület bevonása ugyanis beruházói oldalon legalább is nehézkes, de akár a beruházás ellehetetlenülését is okozhatta, hiszen sokáig semmilyen olyan garanciális és / vagy ösztönző szabály nem volt hatályban, amely megújuló beruházások esetében megkönnyítette volna a szabálynak való megfelelést, vagy bizonyos esetekben mentesítette volna az erőművi beruházót.[12]

Naperőművek esetében amennyiben csereterület bevonására van szükség, ezen feltétel csak abban az esetben teljesíthető, ha adott település közigazgatási határain belül erre alkalmas terület rendelkezésre áll, amely egy, a beruházó lehetőségein túlmutató, nem garantáltan teljesíthető feltétel. A fenti diszkrepancia az egyablakos ügyintézési modell szempontjából azért jelentős, mert míg pl. a dán szabályozásban az illetékes hatóság már az engedélyezési folyamat elején vizsgálja a terület területrendezési megfelelőségét, és ezzel előzetesen elvárja a teljes összhang biztosítását, addig a magyar rendszerben ez nem minden esetben képezi az építési engedély kiadásának ex ante akadályát.

Ennek oka, hogy a településrendezési és területrendezési megfelelés az építésügyi eljárásban szakkérdésként jelenik meg, amelynek következtében a hatóság akár utólagos feltételként is előírhatja az összhang megteremtését. Ez a gyakorlat különösen a csereterület‑követelmény esetében vezethet olyan helyzetekhez, ahol a feltétel ténylegesen nem teljesíthető, ezáltal végeredményben a projekt ellehetetlenülését okozza.

Reformirányok: az integrált engedélyezés, mint kulcselem

Az uniós és magyar szakpolitikai elvárások okán a helyzet javításának alkalmas eszköze lehetne az eljárások koncentrálása egy ténylegesen működő egyablakos ügyintézési pont kialakításával. A MEKH a villamos energia szektor központi szabályozó hatóságaként össze tudná fogni egy koncentráltabb engedélyezési eljárás koordinálását. A HET-ben az integrált engedélyezéssel kapcsolatban tett vállalások és a VET 132/B. § szabályai továbbra is tekinthetőek kiindulási alapnak, miszerint a legalább 0,5 MW beépített kapacitású időjárásfüggő erőművi beruházások esetében az építési és környezetvédelmi engedélyezést integráltan szükséges kezelni.^[13] A hatékonyság elérése érdekében az építési és környezetvédelmi engedélyezésen túl a termelői engedélyezés integrációját is szükséges lehet bevezetni, így létre tudna jönni egy integrált erőművi engedélyezési eljárás, amely során az ügyfél egyetlen hatósággal érintkezve a legfontosabb engedélyeket egyazon közigazgatási eljárásban meg tudná szerezni. Szükséges továbbá, hogy ezen engedélyezési eljárásokra egységes ügyintézési határidő vonatkozzon. A VET 132/B. § (2) bekezdése az integrált építési és környezetvédelmi engedélyezés kapcsán 120 napot rögzít, álláspontunk szerint ezen időtartamot a termelői engedélyezés integrálása esetén is meg lehetne őrizni a tagállami benchmark értékekre tekintettel.

Az integrált engedélyezés kialakításához elengedhetetlen az érintett hatóságokkal (kiemelten az építésügyi és a környezetvédelmi hatóságokkal) történő együttműködés részletes feltételrendszerét szabályozni, praktikusan a VET-nek a MEKH-nek más szervekkel való kapcsolatát szabályozó fejezetében.^[14] Indokolt lehet továbbá egyéb, már meglévő intézményekre is építeni, úgy, mint az Ákr.[15] 45. § által szabályozott kapcsolódó eljárás. Utóbbi jellegéből viszont következik, hogy az ügyfélnek jelenleg kevés lehetősége van arra, hogy kikényszerítse, hogy a hatóság tájékoztassa a potenciális kapcsolódó eljárások köréről.^[16] Az integrációs célok eléréséhez a kapcsolódó eljárásnak a hatóság voluntarizmusára nagyban építő modelljét érdemes lehet imperatív irányba mozdítani, az ágazati jog által rögzítve az erőművi engedélyezés során jellemző megelőző és kapcsolódó eljárások rendszerét. Következésképp az integrált engedélyezéshez kapcsolódó eljárások megindításának lehetőségét nem az ügyfél erre irányuló kifejezett kérelméhez, hanem jogszabályi rendelkezéshez szükséges kötni.

A csatlakozási jog megszerzésére irányuló új eljárásrend keretszabályai 2025. január 1. napjával kerültek be a VET-be, és a tenderalapú eljárás részletszabályai is kihirdetésre kerültek. A szabályozás elfogadása óta bekövetkezett jelentős politikai változások okán ezen új rezsim még nem került kipróbálásra, azonban a szabályozás célja azonosíthatóan a stratégiailag fontos térségekben valóban megvalósítható projekteknek hozzáférésének biztosítása a hálózathoz transzparens és egyértelmű szabályrendszer mellett. Álláspontunk szerint ezen új csatlakozási rezsim karöltve egy megújuló erőművi (és villamosenergia-tárolói) beruházásokra szabott, a gyakorlatban is ténylegesen alkalmazást nyerő integrált engedélyezési eljárással ténylegesen alkalmas lehet arra, hogy az eddigi tapasztalatok szerint akár évekig is elhúzódó, gyakran kerékkötő-jellegű késedelmeket okozó engedélyezési-fejlesztési szakaszt lerövidítse, és egy versenyképes, a beruházói oldal számára prosperáló szabályozási környezetet teremtsen meg.