Általános szerződési feltételek alkalmazásának rizikói a legújabb joggyakorlat tükrében

Az általános szerződési feltételekkel (ÁSZF) történő szerződéskötés általános gyakorlat az üzleti életben, nélkülük már el sem lehet képzelni a modern gazdaság tömegesen zajló tranzakcióit. Azonban annak ellenére, hogy használatuk része a rutinnak, érdemes nyomon követni a vonatkozó bírói gyakorlatot, ugyanis egy friss, publikus bírósági határozat (BH2022.176) azt mutatja, hogy továbbra is körültekintő gondossággal kell jogilag körülbástyázni az alkalmazásukat.

Az alábbiakban a Kúria döntésével befejeződő jogeset főbb, gyakorlati szempontból is figyelmet érdemlő megállapítását ismertetjük. A döntés még a régi Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. tv.) hatálya alatt álló ügyben született, azonban megállapításai relevánsak a jelenleg hatályos Ptk. (2013. évi V. tv.) szerinti jogügyletek bonyolítása során is, ahogy arra részletesen utalunk az elemzés során.

Az ÁSZF fogalma

A perbeli esetben állami földekre vonatkozó haszonbérleti szerződés egy konkrét feltétele volt a jogvita tárgya: a szerződés a haszonbérbeadó felmondási joga keretében tartalmazott egy szigorú felmondási okot, ami előzetes értesítés nélkül azonnali hatályú felmondási lehetőséget biztosított, amennyiben a haszonbérlő elmulaszt egy adminisztratív teendőt (támogatások igénybevételéhez szükséges földhivatali bejelentés elmaradása), amely mulasztás ráadásul hátrányt egyébként is egyedül a haszonbérlőnek okozhat.

A publikált eset leírása alapján a felek „központosított szabványszerződés” alapján szerződtek, amit egy tanúvallomás szerint „nem lehetett megváltoztatni”. „Általános szerződési feltételek” elnevezéssel nem neveztek el dokumentumot, azonban abban a régi és a jelenleg hatályos, új Ptk. is azonosan szabályozza a kérdést, hogy nem az elnevezés a döntő. Széles körben elterjedt, hogy egy szerződő fél nem egyszer pl. a honlapján közétett, „ÁSZF”, „Általános szerződési feltételek” vagy hasonló elnevezéssel ellátott dokumentumra történő hivatkozással szerződik, azonban jogilag az a lényeges, hogy bármelyik feltételre igaz-e, hogy azt az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre határozta meg, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.[1] Amennyiben ez igaz, akkor általános szerződési feltételről beszélünk, akkor is, ha az adott esetben egy vaskos szerződés pusztán egyetlen olyan bekezdése, amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Lényeges továbbá, hogy az általános szerződési feltételt alkalmazó felet (vagyis az azt előre, egyoldalúan, több szerződés megkötése céljából kidolgozó felet) terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták.[2]

A perbeli esetben az állam által előre megírt szabványszerződéseket írtak alá a felek, a feltételek egyedi tárgyalását a haszonbérbeadó nem tudta bizonyítani, így az ÁSZF-minősítés nem volt kérdéses a bíróság számára. Annak azonban további jelentősége volt, hogy a többi általános szerződési feltétel között megbújó, szigorú felmondási ok terítékre került-e bármilyen formában, ugyanis az ÁSZF-minősítés után a legfontosabb kérdés, hogy az adott általános szerződési feltétel része lett-e a szerződésnek. Mivel ezeket a feltételeket nem tárgyalják egyedileg a felek, a jogalkotó különös gonddal szabályozza ezt a problémakört.

Az ÁSZF szerződéses tartalommá válása

A régi és az új Ptk. szintén egységes abban, hogy – tulajdonképpen magától értetődően – az ÁSZF alkalmazójának kötelessége, hogy lehetővé tegye az ÁSZF megismerését a szerződéskötést megelőzően és a másik félnek azt el kell fogadnia. Ennek hiányában az ÁSZF nem lesz része a feleket kötő szerződésnek.[3]

Továbbá vannak olyan speciális elbírálás alá eső általános szerződési feltételek, amelyek még ekkor sem válnak a szerződés részévé. Tipikusan ilyenek a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő feltételek, de ugyanúgy szigorúbb mérce vonatkozik a jogszabályoktól lényegesen eltérő feltételekre, valamint a felek között korábban alkalmazott feltételtől eltérő feltételre. Ezek a különleges feltételek csak külön tájékoztatást követő kifejezett elfogadás esetén válnak a szerződés elemévé.[4]

A perbeli esetben az említett azonnali hatályú felmondási okot ezeknek a szabályoknak a fényében vizsgálta a bíróság.

A szokásos szerződési gyakorlat

Az említett súlyos szankció, a szerződésszegésre figyelmet felhívó és így az orvoslás lehetőségét biztosító előzetes értesítés kötelezettsége nélküli, azonnali hatályú felmondási jog a haszonbérlő érvelése szerint ismeretlen volt a szokásos szerződési gyakorlatban. A haszonbérbeadó pedig nem tájékoztatta külön erről a rendkívüli rendelkezésről, ezért azt el sem fogadhatta a polgári jog által megkívántak szerint, ezért ez a felmondási jog nem vált a szerződés részévé.

A haszonbérbeadói érvelés szerint viszont a haszonbérletre irányuló állami szabványszerződések megszokott, elmaradhatatlan eleme volt a vitatott felmondási jog. Ez a tény bizonyítást is nyert a bíróság előtt, azonban ez mégsem billentette a haszonbérbeadó felé az igazságszolgáltatás mérlegét.

Ugyanis a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magánszemély gazdálkodók szerződéseit kell figyelembe venni az általánosan irányadó gyakorlat meghatározásánál, mivel az állam speciális jogalany, a rá vonatkozó sajátos szabályok és az ezek alapján kialakult gyakorlat pedig nem tekinthető szokásos szerződési gyakorlatnak.

Továbbá a bizonyítási eljárás során (amiben döntőnek bizonyultak a földhivatali szakemberek tapasztalatai is) a bíróság feltárta, hogy a magánszemélyek szerződéses gyakorlatától idegen a vitatott felmondási jog, vagyis a haszonbérbeadó tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a saját, egyébként széles körű praxisa felel meg a szokásos piaci viszonyok szerződési gyakorlatának.

A peres vita tárgyát képező felmondási jogot kikötő, ÁSZF-nek minősülő feltételről tehát külön is tájékoztatni kellett volna a másik felet és az csak az ezt követő kifejezett elfogadással vált volna a szerződés részévé.

Fentiek hiányában a szigorú felmondási jog nem vált szerződéses rendelkezéssé, így annak haszonbérbeadó általi gyakorlása sem volt jogszerű.

A fenti eset tanulsága alapján elmondható, hogy rutinos szereplőknek is érdemes időről időre átvilágítani a szerződési gyakorlatukat, elkerülendő a kellemetlen meglepetéseket.

Szerző:

Romsics Viktor

Romsics Viktor

Ügyvéd,

Senior Associate

Romsics Viktor

Viktor a DLA Piper Hungary finanszírozási, projektfejlesztési és restrukturálási csoportjának szenior ügyvédje. Elsősorban infrastruktúra fejlesztési projekteken dolgozik, ideértve többek között atomerőmű tervezéséhez és kivitelezéséhez, valamint energiatermeléssel és szállítással összefüggő egyéb projektekhez kapcsolódó jogi tanácsadást. Átfogó tudással rendelkezik a közbeszerzési jog és a magyar és európai közösségi jog területén.
E-mailt küldök

Hivatkozások

[1] Régi Ptk. 205/A.§ (1) bek. és új Ptk. 6:77.§ (1) bek.

[2] Régi Ptk. 205/A.§ (2) bek. és új Ptk. 6:77.§ (2) bek.

[3] Régi Ptk. 205/B.§ (1) bek. és új Ptk. 6:78.§ (1) bek.

[4] Lényegében azonos szabályozás: régi Ptk. 205/B.§ (2) bek. és új Ptk. 6:78.§ (2) bek.

Értesüljön elsők között legfrissebb tartalmainkról!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kérdése van? Keressen minket bizalommal!

Kövesse LinkedIn oldalunkat!

Legfrissebb blogcikkek

Új jogegységi határozatot hozott a Kúria
Versenyjog/Competition

Bírságkiszabás ügyintézési határidő túllépése esetén – jogegységi határozatot hozott a Kúria

A versenyfelügyeleti eljárások általában több éven keresztül lekötik az eljárás alá vont vállalkozások erőforrásait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pedig olykor jelentős mértékű bírsággal szankcionálja a jogsértőket akkor is, ha túllépte a számára törvényben meghatározott ügyintézési határidőt. A téma legfontosabb pilléreit Gergely Barnabás, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoport ügyvédjelöltje foglalja össze.

Tovább >>