Új fogalommal egészült ki a szabályozott parkok hálózatára vonatkozó szabályozás: 2025. január 1-től egyes vállalkozások kizárólag akkor végezhetnek az adott telephelyen logisztikai tevékenységet, ha a „Logisztikai Park” címet megszerezték. Mivel ennek elnyeréséhez számos adminisztratív feladatot szükséges elvégezni, a határidő rövidségére tekintettel érdemes minél korábban benyújtani az érdekelteknek a cím elnyerésére irányuló pályázatot.
Milyen terület kaphat Logisztikai Park címet?
A Rendelet* összetett módon határozza meg a Logisztikai Parkok fogalmát. Logisztikai Parknak minősül az a “logisztikai bázisú, legalább 60%-ban logisztikai (raktározási, szállítmányozási) kapacitásokra építő, elsősorban piac által vezérelt, olyan infrastruktúrával ellátott terület, ahol az alapszolgáltatások legfontosabb csoportja közvetlenül kötődik a logisztikához, illetve szolgáltatási tevékenység zajlik, továbbá a logisztikai, az ipari, az önkormányzati és a befektetési szereplők között integrált az együttműködés“. A fogalmat azzal együtt érdemes figyelembe venni, hogy Logisztikai Park kizárólag olyan terület lehet, amely legalább 3 hektár nagyságú és a hatályos településrendezési terv vagy önkormányzati határozat alapján ipari vagy gazdasági területnek minősül.
A Logisztikai Park kategóriáján belül elkülönít továbbá a jogszabály intermodális, a regionális és a helyi logisztikai parkokat. Ennek jelentősége az, hogy egy településen mindösszesen egy intermodális vagy egy regionális logisztikai park cím adható ki, melytől eltérést kizárólag a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács (“Logisztikai Park Tanács”) engedélyezhet.
A Logisztikai Park cím megszerzéséhez nem elegendő a fenti feltételeknek megfelelni, hanem a minősítés megszerzéséhez pályázni szükséges az illetékes minisztériumnál.
Mi a Logisztikai Park cím megszerzésének jelentősége?
A Rendelet értelmében az a vállalkozás, amely
(i) a telephelyén vagy fióktelepén végzett tevékenységéből származó teljes éves nettó árbevételének legalább 60%-át raktározási és szállítmányozási tevékenységből szerzi,
(ii) a telephely területének nagysága eléri a 3 hektárt, és
(iii) a fedett raktározási kapacitása legalább 3.000 m2,
kizárólag akkor végezhet az adott telephelyen logisztikai tevékenységet 2025. január 1-jétől, ha a Rendelet alapján a Logisztikai Park címet megszerezte.
Mi a teendő?
A Logisztikai Park cím megszerzése érdekében pályázni szükséges, a pályázatot a kormányzati portálon közzétett felhívásban foglalt tartalommal és mellékletekkel az iparügyekért felelős miniszterhez kell benyújtani. A Logisztikai Park Tanácsnak a pályázat benyújtásától számított 60 napja van arra, hogy javaslatát a minisztérium részére megküldje, ezért a pályázati anyagot és a Logisztikai Park Tanács engedélyére vonatkozó kérelmet érdemes minél hamarabb beadni.
A Rendelet az eljárások gyorsítása érdekében bevezette, hogy Logisztikai Park címre irányuló pályázat esetében a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek egyszerűsített eljárásrendben nyilváníthatóak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá. Újdonság, hogy a pályázatok elbírálásánál az eddigi szempontok mellett előnyben kell részesíteni azokat a pályázatokat is, amely a vonatkozó kormányrendeletek szerint[1] kedvezményezett járás vagy szabad vállalkozási zóna területén kerülnének megvalósításra.
* A tudományos és innovációs, a technológiai, az ipari és a logisztikai parkokról szóló 161/2023. (IV. 28.) Kormányrendelet (“Rendelet”) hatálybalépésével a korábban irányadó 799/2021. (XII. 28.) Kormányrendeletben szabályozott parkok hálózata kiegészült a “Logisztikai Park” új fogalmával, és megteremtődött a cikk tárgyát képező parkok koherens minősítési és ellenőrzési rendszere.
Szerzők: Szűcs Anikó Edit, Takó Zsófia
Szűcs Anikó Edit*
Senior Associate
Szűcs Anikó Edit
Takó Zsófia
Junior Associate
Takó Zsófia
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Kövesse LinkedIn oldalunkat!
Kapcsolódó tartalmaink
New classification required for logistics activities from 2025
A new concept has been added to the regulation on the network of regulated parks: from 1 January 2025, certain companies will only be able to carry out logistics activities on the site if they have obtained the title of “Logistics Park”.
Where is the domestic property market heading?
Some segments of the real estate market are expected to improve slowly, while ESG considerations are becoming increasingly important, according to the DLA Piper Hungary Real Estate Intelligence Report 2024. Gábor Borbély, Partner, Head of the Finance and Real Estate at DLA Piper Hungary and Tamás Balogh, Counsel, Real Estate Service Stream Leader at DLA Piper Hungary present the key trends shaping the Hungarian real estate market.
Merre tart a hazai ingatlanpiac?
Az ingatlanpiac egyes szegmenseiben lassú javulás várható, miközben az ESG szempontok egyre hangsúlyosabbak – derül ki a DLA Piper Hungary Real Estate Intelligence Report 2024 kiadványából. Borbély Gábor, partner, a DLA Piper Hungary finanszírozási és ingatlanjogi csoportvezetője és Balogh Tamás a DLA Piper Hungary vezető ügyvédje, Real Estate Service Stream Leader ismertetik a hazai ingatlanpiacot meghatározó legfontosabb trendeket.