A globális adatközpontokba történő befektetések értéke megduplázódott 2021-ben, a tranzakciók számát tekintve pedig mintegy 64%-os éves növekedés figyelhető meg a szektorban – derül ki a DLA Piper friss kutatásából. A jogi iroda globális elemzése alapján a lendület 2022 elején is folytatódott és rekord mértékű növekedés várható a következő két évben.
A közösségi média, az e-kereskedelem térnyerésének, valamint a tartalomterjesztési útvonalak ugrásszerű növekedésének köszönhetően már évek óta egyre nagyobb kereslet mutatkozik az adatok megfelelő tárolására, kezelésére és feldolgozására. A világjárvány ezt a tendenciát még inkább felerősítette, a növekvő igényeket kiszolgáló különböző adatátviteli (streaming) és felhőszolgáltatások pedig értelemszerűen egyre jelentősebb és nagyobb számú adatközpontokat igényelnek.
Erős befektetői bizalom
A DLA Piper infrastrukturális, tőkebefektetői, hitelnyújtó és adatközpont fejlesztő vállalatok felső vezetőinek körében végzett kutatása alapján az említett trendekkel párhuzamosan a befektetői érdeklődés is fellendült. Míg 2020-ban a globális adatközpont-hálózatokba történő teljes beruházás értéke 24,4 milliárd dollár volt, ez a szám 2021-ben több mint kétszeresére, 59,5 milliárd dollárra ugrott. A riport alapján tranzakciók száma ugyanebben az időszakban 69-ről 117-ra nőtt, ami 64%-os növekedést jelent.
Az ágazatba vetett bizalom töretlen, a fejlesztők 45%-a, a hitelnyújtók 56%-a és a tőkebefektetők 67%-a válaszolta, hogy négy vagy több adatközpont-projektben tervez befektetőként, illetve finanszírozóként szerepet vállalni a következő 24 hónapban. A válaszadók magasabb összeggel is terveznek, a tőkebefektetők átlagosan 2,9 milliárd dollárt fognak adatközpontokba fektetni a következő években, ami 25%-os növekedést jelent a korábbi 2,3 milliárd dollárhoz képest.
Fókuszban az energiabiztonság és a fenntarthatóság
Az orosz-ukrán konfliktus energiapiacra gyakorolt hatása és az elmúlt időszakban megugrott globális gáz-és áramárak fényében nem meglepő, hogy a megkérdezettek az energiabiztonságot tekintik az adatközponti beruházások egyik legjelentősebb befolyásoló tényezőjének. A tőkebefektetők 90%-a, a fejlesztők 89%-a és a hitelnyújtók 85%-a felárat is fizetne azért, hogy biztonságos és költséghatékony energiaellátással rendelkező telephelybe fektessen be.
A válaszadók többségének a fenntartható működés és a karbonsemlegesség is kiemelten fontos tényező. A tőkebefektetők több mint kétharmada (68%), valamint a hitelnyújtók és a fejlesztők/üzemeltetők 60%-jelezte, hogy a legutóbbi adatközpont befektetésének célkitűzései között szerepel a zéró szén-dioxid kibocsátás, vagy már el is érte azt.
A felmérésből kirajzolódik, hogy az iparág szereplői egyre komolyabban foglalkoznak az ESG (környezeti, társadalmi, irányítási) kérdésekkel. A megkérdezettek döntő többsége (94%) válaszolta azt, hogy az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a szerepe az ESG kritériumalapú részletes átvilágításnak a befektetői döntéshozatalban.
A fenntarthatósági célkitűzések, az átláthatóság és a társadalmi kérdések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a befektetési döntések mérlegelésében. Sokan elfordultak abba az irányba, hogy az eddigi portfoliójukat is ezen szempontok szerint alakítják át, és a felszabadult tőkét átcsoportosítják egy ESG-kompatibilis eszközbe. A fejlesztők/üzemeltetők 35%-a, a tőkebefektetők 35%-a és a hitelnyújtók 17%-adott el legalább egy adatközpontot az elmúlt két évben ESG-vel kapcsolatos aggályok miatt
– emelte ki Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary ESG csoportjának vezető partnere.
Rekordszintű növekedés 2022-ben is
A rendkívüli növekedés az idei évben is folytatódik. Az első félévben már 41 adatközpont befektetői tranzakció zárult sikeresen a nemzetközi piacon, mintegy 21,3 milliárd dollár értékben. 2021 azonos időszakához képest ez több mint 100%-os növekedést jelent.
A felhő alapú rendszerek és szolgáltatások további bővülése, a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása, az 5G elterjedése vagy épp a metaverzum érkezése mind azt mutatják, hogy a közeljövőben tovább nő az igény az adatok megfelelő tárolásárára és kezelésére. Mindez hatalmas erőforrást igényel, nem meglepő tehát, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát biztosító adatközpontok az egyik legkeresettebb befektetési eszközosztállyá léptek elő
– összegezte Kozma Zoltán, a DLA Piper Hungary Technológai csoportvezető partnere.
A riportról:
Global Data Centre Investment Outlook 2022 2022 első negyedévében az Acuris Studios a DLA Piper megbízásából világszerte 100 felsővezetőt kérdezett meg az adatközpontokba való befektetésekkel kapcsolatos kilátásokról a következő 24 hónapra vonatkozóan. Közülük 40 válaszadó legalább egy adatközpont-projektnek nyújtott hitel (köztük bankok és pénzintézetek), 40 válaszadó fektetett tőkét legalább egy európai adatközpontba (köztük magántőke, nyugdíjalapok, speciális alapok és állami vagyonalapok), és 20 válaszadó vett részt legalább egy adatközpont-projekt fejlesztésében az előző 12 hónapban (köztük távközlési vállalkozások, adatközpont-üzemeltetők). A megkérdezettek olyan szervezeteket képviseltek, amelyeknek 24 különböző országban van székhelye és 64 országban adatközpont befektetése. A felmérés kvalitatív és kvantitatív kérdéseket, valamint interjút is tartalmazott.
A cikk szerzői:
Györfi-Tóth Péter
Projekt és Restrukturálási csoportvezető,
ESG szakterületvezető
Györfi-Tóth Péter
Kozma Zoltán
Szellemi Alkotások és Technológiai csoportvezető
Kozma Zoltán
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Kövesse LinkedIn oldalunkat!
Legfrissebb tartalmaink
Egyszerűsödhetnek a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettséggel kapcsolatos szabályok – ismét módosul az ESG törvény
A múlt héten nyilvánosan is elérhetővé vált az ESG törvény újabb módosításának tervezete, amely – a törvény személyi és tárgyi hatályát érintő módosításokon túl – elsősorban a vállalkozások terheit és a törvény alkalmazását könnyítő rendelkezéseket tartalmaz.
Adójogi szempontok a fogyasztási cikkek csomagolása kapcsán – 5. rész
Cikkünkben összefoglaljuk a fogyasztási cikkek piacán a csomagolásokhoz kapcsolódó főbb adójogi vonatkozásokat, elsősorban az adófizetési kötelezettség témakörére koncentrálva.
ESG szempontok a fogyasztási cikkek csomagolása során – 4. rész
Részletesen megvizsgáljuk a csomagolási és csomagolási hulladékok kezelésének legjobb gyakorlatait és az ezekkel kapcsolatos kihívásokat.