• A cikksorozatunk első részében említettük, hogy a magyar bírói gyakorlat szerint az egyszerű e-mailben küldött jognyilatkozatok nem minősülnek írásba foglaltnak, aminek az elektronikus levelezés útján létrejött szerződések esetében komoly következménye lehet, ha az adott szerződésre vagy szerződéses kikötésre a jogszabály kötelező írásbeli alakot rendel.
• Ebben a cikkünkben ennek a bírói gyakorlatnak a hátterét vizsgáljuk meg alaposabban és megpróbálunk megoldási javaslatot adni mind a jogalkalmazó szerveknek, mind a jogkövető közönségnek.

Mit mond a jogszabály az írásbeliségről?

 A Polgári Törvénykönyv fő szabálya szerint a jognyilatkozat (mint például egy szerződéses ajánlat, vagy annak elfogadása) akkor minősül írásba foglaltnak, ha a nyilatkozó fél a jognyilatkozatát aláírta. Ezt a szabályt kiegészítendő írja elő a Ptk. 6:7. § (3) bekezdése, hogy a jognyilatkozatot akkor is írásba foglaltnak kell tekinteni, ha annak közlésére olyan formában kerül sor, ami alkalmas (i) a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, (ii) a nyilatkozattevő személyének (iii) és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.

A jogalkotó itt kifejezetten technológia-semleges megfogalmazást alkalmazott annak érdekében, hogy a folyamatos technológiai változások ne tegyenek szükségessé újabb és újabb törvénymódosítást is. Ez a megoldás azonban egy tágan értelmezhető definíciót eredményezett, ezért szükségessé vált, hogy a jogbizonytalanság elkerülése érdekében a bírói gyakorlat adjon választ arra, pontosan mi számít írásbelinek és mi nem.

A kialakult bírói gyakorlat és annak háttere

A törvény technológia-semleges írásbeliség fogalmát a bíróságok eddig szigorúan értelmezték és ezzel a bírói gyakorlat – álláspontunk szerint – meglehetősen vitatható irányba fordult. A Fővárosi Ítélőtábla például egy sajtó-helyreigazítási perben (Pf.20.435/2017/3.) mondta ki, hogy az e-mailben küldött elektronikus jognyilatkozat nem minősül írásba foglaltnak, hacsak nincs fokozott biztonságú aláírással ellátva. A határozat a Bírósági Döntések Tárában (BDT2018. 3931.) is megjelent, rögzítve, hogy

„Az elektronikus úton tett nyilatkozat akkor minősül írásba foglalt jognyilatkozatnak, ha az alapján a valódiság és hamisítatlanság követelményének megvalósulása ellenőrizhető, és egyidejűleg a nyilatkozat megtételének időpontja is azonosítható. E feltételeknek kizárólag a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat felel meg.”

A bíróság által hivatkozott jogszabály

A fenti ügyben a Fővárosi Ítélőtábla többek között az eIDAS rendelet 26. cikkére hivatkozott. Ez alapján a fokozott biztonságú elektronikus aláírás (a) kizárólag annak aláírójához köthető; (b) alkalmas az aláíró azonosítására; (c) az aláíró nagy valószínűséggel csak a saját maga által használható adatok felhasználásával hozta létre; valamint (d) lehetővé teszi, hogy kiderüljön, ha az aláírt elektronikus dokumentumot később megváltoztatták. Az Ítélőtábla szerint ennek a rendelkezésnek azért van jelentősége, mert csak ennek megtartásával valósulhat meg a valódiság és a hamisítatlanság követelménye.

Valódiság és hamisítatlanság

Azzal egyetértünk, hogy a fokozott biztonságú elektronikus aláírással biztosítható az elektronikus okirat valódisága és hamisítatlansága, de – álláspontunk szerint – a Polgári Törvénykönyv az írásbeliség hármas kritériumának felsorolásakor a „tartalom változatlan visszaidézése” és a „nyilatkozattevő személyének azonosítása” előírásával nem azt követeli meg, hogy a nyilatkozattevő személye és az eredeti jognyilatkozat tartalma minden kétséget kizáróan bizonyítható legyen.

Ezen bírói értelmezés következtében aránytalanul szigorúbb követelményeknek kell megfelelni az írásbeliség kritériumai teljesítéséhez az elektronikus okiratok esetében, mint a hétköznapi papír alapú dokumentumoknál, amikre elegendő egy egyszerű kézzel írt aláírás – függetlenül attól, hogy olvasható-e, vagy egyáltalán hasonlít-e az aláíró korábbi sajátkezű aláírásaira, vagy például arra, ami a személyi azonosító okmányain szerepel.

Kizárólag fokozott biztonságú elektronikus aláírás?

A fent idézett bírósági döntés talán legvitathatóbb része a „kizárólag” szó, amivel az elektronikus úton tett jognyilatkozatok esetében kizárólagossá teszi a fokozott biztonságú aláírást az írásbeli minősítéshez. A Fővárosi Ítélőtábla nyilvánvalóan nem számolt például az AVDH-zott dokumentummal, ami a Polgári Perrendtartásról szóló törvény szerint teljes bizonyító erejű magánokirat.

Ha valóban elfogadnánk, hogy kizárólag a fokozott biztonságú aláírással  ellátott elektronikus irat minősül írásba foglaltnak, akkor ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy az AVDH-zott elektronikus dokumentum nem tekinthető írásba foglaltnak – annak ellenére, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül.

(Zárójelben jegyezzük meg, hogy az eIDAS rendelet fogalommeghatározása szerint a cikksorozatunk előző két részében említett minősített elektronikus aláírás is fokozott biztonságú elektronikus aláírás, méghozzá olyan, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak elő, és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul. Ezért minősülhet a minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat a legszigorúbb értelmezés mellett is írásbelinek.)

Az Új Ptk. Tanácsadó Testületének álláspontja

Az Új Ptk. Tanácsadó Testület tagjainak többségi álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvnek  az írásbeliség hármas követelményét megállapító 6:7. § (3) bekezdése a valódiság és hamisítatlanság követelményét nem szabályozza, és nem várja el a nyilatkozat abszolút hamisíthatatlanságát ahhoz, hogy az írásbeli nyilatkozatnak minősüljön. A bíróságnak ezért minden esetben meg kell vizsgálnia és meg kell állapítania, hogy az adott közlési forma az adott körülmények között megfelelt-e a törvényben felsorolt feltételeknek.

Ezzel az állásponttal teljes mértékben egyetértünk, ezért a fenti gondolatot továbbvíve a következőkben felvázolunk néhány körülményt, amelyet álláspontunk szerint az e-mailek írásbeli minősítése kapcsán a bíróságoknak esetről-esetre mérlegelniük kellene.

A megvizsgálandó körülmények

Véleményünk szerint egy e-mailt például írásbelinek kellene tekinteni, ha az egy egyedi, egy meghatározott személyhez köthető e-mailcímről érkezett. Például egy cég ügyvezetője küldi olyan címről, ami magában foglalja a vezeték- és keresztnevét és utal a cégnévre is (mint ahogyan például az e-mailcímek sok gazdálkodó szervezetnél felépülnek: vezetéknév.keresztnév@cégnév.hu). Ha pedig az e-mailes üzenet végén (vagyis teljesen legörgetve az alján) az aláírás részben szerepel a küldő teljes neve, beosztása, a cége neve, esetleg logója is, akkor álláspontunk szerint el kellene fogadnia a bíróságnak, hogy egy ilyen e-mail alkalmas a küldő személyének azonosítására. Ilyen e-mailcímről ugyanis általában csak úgy lehet elektronikus levelet küldeni, hogy a felhasználó a céges számítógépén a saját jelszavával belép a személyre szabott egyedi felhasználói profiljába. Persze elképzelhető, hogy a rendszergazda, vagy egy illetéktelen munkatárs a jogosult pillanatnyi távollétét kihasználva engedély nélkül hozzáfér a levelezőprogramhoz, de ennek a gyakorlati valószínűsége rendkívül csekély. Ilyen e-mailcím esetén tehát a küldő személye legalább olyan valószínűséggel beazonosítható, mint egy egyszerű kézzel írt aláírás esetén.

További figyelembe veendő körülmény lehet az e-mail előzménye, ami legtöbb esetben változatlan formában jelenik meg a legújabb elektronikus üzenet alján. A gazdasági életben igen gyakori, sőt adott esetben szinte megkívánja az üzleti etikett, hogy egy e-mailre ne egy teljesen új üzenettel, hanem a levelezőprogram „válasz” (vagy ha több szereplő van, a „válasz mindenkinek”) funkció használatával válaszoljunk. Ebben az esetben a legújabb üzenet aljára kerül – jól nyomon követhető előzményként – minden korábbi e-mail. Véleményünk szerint, ha az előzmények között egy korábbi üzenet már tartalmazta az adott fél nevét (beosztását, az általa képviselt céget stb.), akkor a későbbi elektronikus levélben tett jognyilatkozatának is írásbelinek kellene minősülnie.

Álláspontunk szerint a bíróságnak minden esetben vizsgálnia kellene azt a körülményt, hogy a címzett fél képes lehetett-e beazonosítani a másik felet még akkor is, ha független harmadik fél számára egyáltalán nem lenne megállapítható a küldő személyazonossága. Előfordulhat ugyanis, hogy a küldő és a címzett fél már régóta üzletfelek és rendszeres időközönként kommunikáltak egymással azon a meghatározott e-mailcímen, vagy például a küldő korábban szóban telefonon jelezte a címzettnek, hogy a megadott tárgyban elektronikus levelet fog küldeni.

Meglátásunk szerint, ha a fogadó fél tudhatta, hogy ki küldte neki az e-mailt, az abban foglalt jognyilatkozat írásba foglaltnak minősítése nem tagadható meg csak azért, mert az elektronikus dokumentumot nem látták el fokozott biztonságú aláírással, és így nem vált bárki más számára is bizonyíthatóvá a küldő fél személyazonossága.

Figyelembe veendő körülmény lehet továbbá az olyan szerződéses rendelkezés is, amiben a felek megállapodtak, hogy írásbeli közlésnek minősítik az e-mail útján tett nyilatkozatokat, különösen, ha rögzítették a kapcsolattartó személyeket és azok e-mailcímeit is. Véleményünk szerint ebben az esetben a fogadó fél nem hivatkozhat sikerrel a bíróság előtt arra, hogy a szerződésben is rögzített e-mailcímre érkező üzenetet nem tekinti írásbelinek, így az érvénytelen.

A bírói gyakorlat kialakulása általában

A bírói gyakorlat jogvita folytán alakul ki. Hiába fogalmaz túl tágan, vagy pontatlanul a jogszabály, hiába merülnek fel az elméletben jogértelmezési kérdések, perbe vitt jogvita hiányában a bíróságok álláspontja nem tud kiforrni. Ez lehet az egyik magyarázat arra, hogy az elektronikus úton tett jognyilatkozatok írásbelinek minősülésével kapcsolatos bírói ítéletek többnyire nem olyan ügyekben születtek, amelyekben a felek egyike vitássá tette volna az e-mailben kötött szerződés érvényességét. Ez ugyanis rendkívül ritkán fordul elő, hiszen a gazdasági szereplők kezdetben még teljes akarategységben szerződnek, csak később támad vita közöttük, jellemzően valamely szerződéses rendelkezés megszegése miatt, míg magának a szerződésnek a létrejöttét csak elvétve kérdőjelezik meg.

Az e-mailek írásbeliségét érintő bírósági határozatokat legtöbbször sajtóhelyreigazítási perben hozták, amelynek sajátossága – a gazdasági perekkel ellentétben –, hogy a felek között a kezdetektől fogva éles érdekellentét van. Ilyen per ugyanis akkor indítható, ha az érintett – aki sérelmez egy róla megjelent közleményt – 30 napos jogvesztő határidőn belül írásban kéri a sajtótermék szerkesztőségét, hogy tegyenek közzé helyreigazítást, de ez nem történik meg.

A vonatkozó bírósági ítéletek alapjául szolgáló ügyekben a sajtóorgánum rendszerint arra hivatkozott, hogy a hozzájuk érkezett helyreigazítási kérelmet csak egyszerű e-mailben kapták meg, ami állításuk szerint nem tekinthető írásba foglaltnak. A Fővárosi Ítélőtábla a fent említett Pf.20.435/2017/3. számú ügyben osztotta ezt az álláspontot és az ítéletének indokolásában kifejtette, hogy

„Az elektronikus levélben érkezett helyreigazítási kérelem vonatkozásában fontos garanciális követelmény az, hogy annak tartalma és a jogosulttól való származása kétséget kizáróan megállapítható legyen.”

Ez az érvelés két kérdést is felvet. Az egyik, hogy ez a garanciális követelmény pontosan miből vezethető le, ha a jogszabály a helyreigazítási kérelem esetében csak azt kívánja meg, hogy írásba foglalt legyen, egyebet, például teljes bizonyító erejű magánokirati formát nem. A másik kérdés, hogy vajon ez a garanciális követelmény más esetekben is fennáll-e, amikor a jogszabály írásbeli alakot rendel, mint például a bérleti szerződés, a haszonbérleti szerződés, a zálogszerződés, a kezességi megállapodás, vagy a kötbér és a tulajdonjog-fenntartás kikötése esetében? Vagy elképzelhető esetleg, hogy ezeknél – mivel nem sajtóhelyreigazítási kérelemről van szó – egy egyszerű e-mail is elegendő az írásba foglaltnak minősüléshez?

Amíg ez utóbbi kérdésben nem alakul ki egységes bírói gyakorlat – márpedig a fent ismertetett okokból ez nem igen várható a közeljövőben – addig csak azt lehet tanácsolni, hogy az elektronikus okiratainkat amikor csak lehet lássuk el minősített elektronikus aláírással vagy azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítéssel.

Szerző: Rostás Péter