távellenjegyzés

Az e-mail írásbelisége

A cikksorozatunk első részében említettük, hogy a magyar bírói gyakorlat szerint az egyszerű e-mailben küldött jognyilatkozatok nem minősülnek írásba foglaltnak, aminek az elektronikus levelezés útján létrejött szerződések esetében komoly következménye lehet, ha az adott szerződésre vagy szerződéses kikötésre a jogszabály kötelező írásbeli alakot rendel. Ebben a cikkünkben ennek a bírói gyakorlatnak a hátterét vizsgáljuk meg alaposabban és megpróbálunk megoldási javaslatot adni mind a jogalkalmazó szerveknek, mind a jogkövető közönségnek.

Távollevők társasági jogi nyilatkozatai

A gazdasági társaságok életében bekövetkező változásokhoz rendszerint több társasági jogi jognyilatkozat kötődik, amiket nagyon gyakran különböző földrajzi helyen tartózkodó személyek tesznek. Cikksorozatunk második részében a DLA Piper Hungary technológiai jogi szakértője felvázolja, miként lehetne a technológia lehetőségekkel élve egyszerűsíteni a társasági okiratok kiállítását.

Elektronikus úton tett jognyilatkozatok

Jognyilatkozatok elektronikus úton való megtételére különösen akkor lehet nagy szükség, ha az egyes felek különböző földrajzi helyen tartózkodnak. Egy háromrészes cikksorozatban a DLA Piper Hungary technológiai jogi szakértője azt vizsgálja meg, hogyan lehetséges ezen nyilatkozatokat digitális úton úgy megtenni, hogy az az ügymenet leegyszerűsítése és felgyorsítása mellett a jogszabályoknak is megfeleljen.

Ügyvédi ellenjegyzés Skype-on?

A pandémia rávilágított arra, hogy a személyek szabad mozgását korlátozó extrém külső körülmények, vis maior helyzetek idején a fizikai jelenlétet feltételező „hagyományos” ügyvédi ellenjegyzés valós alternatívája lehet a videós ellenjegyzés. A DLA Piper Hungary szenior ügyvédje a videós ellenjegyzés ügyvéd-ügyfél kapcsolatában játszott szerepéről, valamint a videotelefonon végzett ellenjegyzés módjáról értekezik.