Nemzetközi kutatás indul az eredményes vállalati döntések előmozdításáért

A Cambridge Egyetem Fenntarthatósági Vezetési Intézet (CISL) és a DLA Piper ügyvédi iroda kétéves, globális szintű kutatást indít a nagyvállalati döntéshozókkal szembeni elvárások jövőbeli irányairól.  A „Future of Boards” kutatás célja, hogy feltérképezze a menedzsmentben azonosítható azon változásokat, amelyek lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy az üzleti sikert összehangolják a fenntarthatósággal. Ezen felül a tanulmány gyakorlati javaslatokkal kívánja segíteni a vállalatokat és vezetőiket a következő időszak kihívásainak kezelésében, valamint a fenntarthatóság előmozdításában.

Ma már egyre több vállalat fordít kiemelt figyelmet a környezetvédelmi szempontokra, hiszen mind a fogyasztói, mind a befektetői oldalról erős nyomás érkezik a felelős és fenntartható szervezeti működés előmozdításáért. Ezzel összefüggésben a vállalatoknak számos közzétételi kötelezettségnek is eleget kell tenniük a transzparencia jegyében, amelyekkel igazolják, hogy pontosan milyen formában segítik a társadalmi problémákat, és hogyan kezelik az éghajlattal és a természettel kapcsolatos kockázatokat.

A folyamatosan változó és növekvő elvárások a döntéshozókat komoly kihívások elé állítják, ugyanakkor lehetőséget is kínálnak működésük, szervezeti felépítésük és szerepük újraértékelésére.

Hogyan tarthatnak lépést a döntéshozók a változó trendekkel?

A dinamikusan változó környezeti hatások, valamint az ezekkel összefüggésben átalakuló vállalati célkitűzések és vezetői kihívások még számos kérdést vetnek fel. A „Future of Boards” tanulmány ezekre a kihívásokra hivatott megoldási irányokat ajánlani, felkészítve a döntéshozókat a jövő sztenderdjeire. Bár a vállalatirányítási kódexek és a vállalati felelősségvállalás értelmezési szintjei folyamatosan fejlődnek, szükség van az egyéni, szervezeti és rendszerszintű feladatokkal kapcsolatos rendszeres szakmai diskurzusra is, valamint a kapcsolódó gyakorlati ajánlások lefektetésére.

A kutatás célja, hogy segítse a döntéshozókat eligazodni a változó környezetben, valamint, hogy meghatározza azokat a fontos lépéseket, amelyek a jövőben lehetőséget biztosítanak az üzleti sikerek és a környezetvédelmi szempontok egyidejű érvényesítésére – mondta el Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary ESG csoportjának vezető partnere.

A kétéves kutatási folyamat kiinduló pontja a vezetők körében lefolytatott kérdőíves információgyűjtés, amely a döntéshozói gyakorlat új trendjeit kívánja azonosítani.

A Cambridge Egyetem Fenntarthatósági Vezetési Intézet (The University of Cambridge Institute for Sustainability Leadership – CISL) az üzleti szférával és a kormányokkal együttműködésben dolgozik azon, hogy vezetői ajánlásokat fogalmazzon meg a fenntartható gazdaság érdekében. Céljuk a zéró széndioxid-kibocsátás elérése, a természet védelme, valamint a szolidáris társadalmak kiépítése. Több mint három évtizede dolgoznak azon, hogy fejlesszék a szervezetek vezetőinek és tagjainak készségeit, valamint iparágakon is átívelő együttműködéseket hozzanak létre vezetők körébe. Mindezt annak érdekében, hogy előidézzék a változást és felgyorsítsák a fenntartható gazdaság felé vezető utat. Interdiszciplináris kutatási tevékenységük a gyakorlati cselekvéshez szükséges tények alapját teremti meg.

Szerző:

Kérdése van? Keressen minket bizalommal!

Kövesse LinkedIn oldalunkat!

Legfrissebb tartalmaink