A járványügyi helyzet a hazai ingatlanpiaci szektort is átalakította: a tavalyi évben komoly befektetői érdeklődés mutatkozott a logisztikai szegmens iránt, ugyanakkor a kiskereskedelmi és a vendéglátóipari ingatlanok háttérbe szorultak. A világjárvány hatásai ellenére is az irodaházak bizonyultak a legnépszerűbb befektetési eszköznek – derül ki az immár hetedik alkalommal megjelenő Real Estate Intelligence Report 2022 című kiadványból, amelyben a DLA Piper Hungary szakértői mutatják be a hazai ingatlanpiacon elterjedt jogi gyakorlatokat, valamint az eladók és vevők közötti aktuális erőviszonyokat.
A DLA Piper Hungary éves ingatlanpiaci jelentése alapján az otthoni és a hibrid munkavégzés térhódítása mellett is jelentős maradt az irodaházak iránti kereslet. A jogi iroda közreműködésével lebonyolított tranzakciók mintegy 57%-ában irodaházak cseréltek gazdát, amely csupán 3%-os csökkenést jelent az előző évi adathoz képest.
Forrás: DLA Piper Hungary
A 2021-es év második legvonzóbb befektetési eszközének – 14%-os részesedéssel – a logisztikai ingatlanok bizonyultak, még úgy is, hogy a logisztikai parkok nagy része csupán néhány piaci szereplő tulajdonában áll. Továbbá az is megfigyelhető, hogy a járványhelyzet hatására szinte teljesen eltűnt az érdeklődés a kiskereskedelmi és vendéglátóipari ingatlanok iránt.
„2021-ben a magyar kereskedelmi ingatlanpiacot két fő tendencia jellemezte: rendkívül alacsony ingatlankínálat, valamint nagyszámú piacon kívüli tranzakció. Ennek eredményeként éles verseny alakult ki az elérhető ingatlanokért, ami csökkentette a hozamokat, különösen a logisztikai ingatlanok esetében.”
– tette hozzá Kui Szilárd.
Az összes vételi tranzakció 73%-át – 12 százalékponttal többet, mint 2020-ban – hazai befektetők bonyolították le, amelyet többek között a pandémia miatti aggodalmak és az utazási korlátozások eredményezhettek. Ugyanakkor továbbra is élénk érdeklődés jellemzi a távol-keleti és közel-keleti ügyfeleket, esetükben azonban korlátozó tényező a kevés számú nagy értékű kereskedelmi ingatlan Magyarországon.
ESG szempontok az ingatlanpiacon
Az elmúlt időszakban a fenntarthatóság az ingatlanpiacra is begyűrűzött: a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok évről évre egyre nagyobb szerepet játszanak a befektetők és a bérlők döntéseiben is. A fejlesztők gyakorlatilag rákényszerülnek arra, hogy az új „A” osztályú irodaházakra olyan zöld minősítést szerezzenek, mint a nemzetközileg elismert LEED vagy BREEAM besorolások.
„A fenntarthatóság ma már nem megkerülhető szempont az üzleti működés során. A célok mindenki számára egyértelműek – alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás elérése, energiahatékonyság növelése, a bérlők számára megfelelő munkakörnyezet biztosítása –, így már nem az kérdés, hogy új ingatlan fejlesztés esetén rendelkezzen-e valamilyen zöld minősítéssel, sokkal inkább az, hogy a fenntartható működés hogyan tud az ingatlan teljes életciklusa alatt megjelenni”
– mutatott rá Kui Szilárd.
További információk a DLA Piper Real Estate Intelligence Report 2022 – Hungary kiadványban találhatók, amely a dlapiper.realestatereport.hu oldalról tölthető le.
Real Estate Intelligence Report 2022 – Hungary
A DLA Piper Hungary 2016-ban adta ki először saját, Real Estate Intelligence Report című kiadványát, amely a legfrissebb hazai ingatlanpiaci trendeket mutatja be az iroda előző évi tranzakciói alapján. A DLA Piper Hungary ingatlanjogi szakértői a vevői, eladói, befektetői, illetve biztosítási szempontok szerint összegzik az ingatlanpiaci helyzetképet és nyújtanak kitekintést a várakozásokkal kapcsolatban. Az elemzés elkészítéséhez nem nyilvános információk kerültek felhasználásra, hanem olyan tranzakciók adatai, amelyek során a DLA Piper Hungary az eladó vagy a vevő részére tanácsadási szolgáltatást nyújtott, és az érintett ingatlan nettó eszközértéke meghaladta a 10 millió eurót.
Szerző: Kui Szilárd
Kérdése van? Keressen minket bizalommal!
Kövesse LinkedIn oldalunkat!
Kapcsolódó tartalmak

Interview with Dávid Kőhegyi published on Børsen
Read the latest interview with Dávid Kőhegyi published on Børsen, one of Denmark’s leading and most influential business and financial newspapers. Please note that the text

Átrendeződő erőviszonyok a zöld energia átmenetben: merre tart az M&A‑piac és a régió befektetési térképe?
A DLA Piper 2026-os energia átmeneti M&A jelentése (Energy Transition M&A Report 2026*) szerint a globális tranzakciós dinamika egyszerre mutatott visszaesést és erősödést.

Merre áramlik a tőke? Rekordszintű felvásárlási hullám formálja az M&A‑piacot
A vállalati felvásárlások és egyesülések piaca továbbra is érzékenyen reagál a geopolitikai és makrogazdasági környezet változásaira. A 2025‑ös év a bizonytalanságok ellenére – részben éppen azok hatására – az elmúlt évtized egyik legerősebb időszaka volt: a globális M&A‑volumen 41%-kal, 4,81 ezer milliárd dollárra nőtt, amely minden idők második legmagasabb értéke.
