2018-ban indult a magyar fizetésképtelenségi jog reformjával kapcsolatos munka az Igazságügyi Minisztérium irányításával. A 2019. októberében tartott 43. Jogász Vándorgyűlésen dr. Bogdán Tibor kormánybiztos, dr. Bodzási Balázs tanszékvezető (Budapesti Corvinus Egyetem), dr. Zsombolyay Péter főosztályvezető (IM) és dr. Fabók Zoltán ügyvéd (DLA Piper Hungary) fejtették ki álláspontjukat a folyamatban lévő kodifikáció egyes kérdéseivel kapcsolatban.

Az alábbiakban Fabók Zoltán korreferátumának szerkesztett és bővített változatát adjuk közre. Az előadás végleges szövege a 43. Jogász Vándorgyűlésről készült kiadványban fog megjelenni. 

Fabók Zoltán előadásában az általános kérdések mellett három fő témára fókuszált: 

• a szerkezetátalakítási irányelv átültetése, egy önálló szerkezetátalakítási eljárás megalkotásának szükségessége;
• a „pre-pack” értékesítés esetleges magyarországi meghonosítása;
• a külföldi fizetésképtelenségi eljárások belföldi joghatásainak kérdése.

1. Bevezetés

Fabók Zoltán vagyok a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédje. 2018 óta veszek részt a kodifikációs munkacsoport munkájában. Köszönöm szépen a meghívást a konferenciára, és a lehetőséget, hogy elmondhatom észrevételeimet a folyamatban levő kodifikációval kapcsolatban.

Gyakorló szakemberek számára aligha lehet vitás, hogy a magyar fizetésképtelenségi jog fundamentális reformra szorul. Az előttem szólók már részletesen elemezték ennek okait és az új csődtörvény főbb célkitűzéseit. A magam részéről három fő pontban tudnám összefoglalni, hogy miért van szükség a reformra. Egyrészről a megtérülési hányad rendkívül alacsony a nem biztosított hitelezői igények körében. Másrészről a vagyonértékesítés nagyon alacsony hatékonysággal működik: a vagyontárgyak legtöbbször csak hónapokkal vagy évekkel a fizetésképtelenség kezdő időpontja után kerülnek értékesítésre likvidációs értéken. Az esetek nagyon kis részében van arra mód, hogy a tevékenység tovább folytatódjon a felszámolás alatt, és esetleg az értékesítést követően is. Ez úgy a hitelezőknek, mint a munkavállalóknak és mint a társadalom egészének rendkívüli módon hátrányos és – ahogy arra miniszteri biztos úr is utalt – GDP-ben is mérhető károkat okoz. És végezetül, amint arról szintén volt szó, a formális reorganizáció teljes hiánya jellemző: a megkezdett csődeljárások száma minimális, az egyezséggel befejezett csődeljárások száma pedig jelentéktelen. Az utolsó elérhető adatok szerint mindössze 24 egyezség került jóváhagyásra 2017-ben.[1]

Ezekre a kihívásokra az új csődtörvény várhatóan radikális újításokkal fog válaszolni. Ezek közül csak négy pontot emelnék ki, mert az előttem szóló főosztályvezető úr a lényeges változásokat már részletesen elemezte.

• Egységes fizetésképtelenségi eljárás bevezetése.
• Bizonyos esetekben az adós által kötelezően benyújtandó fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelem. Ez nem tévesztendő össze a fenyegető fizetésképtelenség idején előterjeszthető kérelemmel. Amiről itt szó van az, az a szituáció, mikor az adós már fizetésképtelen. Ebben az esetben a személyes vagyonát kockáztatja az az adósi vezető tisztségviselő, illetőleg tag, aki elmulasztja a kötelező kérelmet.
• Radikálisan újragondolásra kerül a vezető tisztségviselői és tagi közvetlen felelősség kérdése úgy eljárási mint felelősségi anyagi jogi szempontból.
• Várhatóan nagyon jelentős újításokra fog sor kerülni a tevékenység továbbfolytatásának (megmentésének) elősegítése körében. E körben bevezetésre kerülne a „leválasztás” mint egy új, sui generis cég-létrehozási forma, illetve a leválasztással létrehozott működőképes társaságban fennálló részesedés értékesítése. Nagyobb hangsúlyt kapna az üzletág-átruházás is. Ezekben az esetekben nem az adós társaság kerül megmentésre, hanem az általa végzett tevékenység (business). Ugyanakkor ezek a megoldások jelentősen hozzájárulhatnak a fizetésképtelenségből eredő veszteségek mérsékléséhez, és a munkahelyek megőrzéséhez.

A várható leglényegesebb változásokat elősorolva most én mégis három olyan kérdésről szeretnék röviden beszélni, ami egy kicsit más szempontból világítja meg a folyamatban levő kodifikációt. Az első a szerkezetátalakítási irányelv átültetése: érvelni szeretnék egy önálló szerkezetátalakítási eljárás megalkotása mellett. A második pontban röviden érinteni fogok egy speciális angol jogintézményt, aminek az átültetését bizonyos esetekre korlátozva a magyar jogalkotónak is érdemes lehet megfontolni. Végezetül egy olyan kérdéskörről szeretnék beszélni, ami a mai globalizált világban nagy fontossággal bír. Ez a külföldi fizetésképtelenségi eljárások belföldi joghatásainak kérdése.

2. A szerkezetátalakítási eljárás

Elsőnek tehát lássuk a szerkezetátalakítási eljárást. A vállalkozások szférájának van egy olyan szegmentuma, amellyel kapcsolatban a fizetésképtelenség kérdése viszonylag ritkán merül fel. Nem nagyon gyakran fordul elő, hogy jelentős gazdasági potenciállal és eszközökkel bíró, számos munkavállalót foglalkoztató és a magyar gazdaság teljesítőképességéhez jelentősen hozzájáruló – külföldi vagy magyar tulajdonban álló – vállalkozások kerülnek felszámolás alá. Mégis, ezeknek a – gazdaság gerincét alkotó – vállalkozásoknak a megvédése elsődleges fontosságú egy válsághullám idején. Amikor pénzbőség van, mint jelenleg, amikor alacsonyak a hitelkamatok, amikor pörög a gazdaság, akkor ez kevéssé tűnik lényeges kérdésnek. Ugyanakkor egy nagyobb válsághullám idején a stabilnak hitt vállalkozások is megrendülhetnek: a beszállítói láncok megszakadhatnak, a hitelhez jutás nehézzé és drágává válik, a megújuló hitelkeretek elapadnak, és sok egyébként életképes vállalkozás vállalkozás kerülhet fizetésképtelen helyzetbe. E vállalkozások menedzsmentje és tulajdonosi köre az esetek legritkább részében nyitott arra, hogy formális fizetésképtelenségi eljárásokat kezdeményezzen maga ellen. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a vállalati vezetők nem bíznak annyira a jelenlegi magyar fizetésképtelenségi rezsimben, hogy még életképesnek tartott vállalkozásukat formális fizetésképtelenségi eljárás kezdeményezésével akarnák megmenteni. Természetesen eljöhet egy olyan pont a vállalkozás életében, amikor ez elkerülhetetlenné válik, de addigra a reorganizáció lehetőségei – a tényleges fizetésképtelenség bekövetkezésével vagy előrehaladtával – rendszerint lényegesen beszűkülnek.

A Szerkezetátalakítási Irányelvet[2] idén júniusban tették közzé az európai hivatalos lapban, júliusban lépett hatályba, és a tagállamoknak 2+1 éve van az átültetésre. Az irányelv nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy átgondoljuk, milyen lehetőségeink vannak a magyar adósságrendezési eljárás megteremtésére. Előzetesen szeretném hangsúlyozni, hogy az irányelv tárgyi hatálya jóval tágabb, mint a szerkezetátalakítási eljárás; az irányelv, tartalmaz rendelkezéseket a vállalkozó adósságrendezésére és az eltiltás alóli mentesítése, valamint a tagállamok fizetésképtelenségi eljárásai hatékonyságának növelése tárgyában is. Ez utóbbiakat a jelen előadásban nem fogom érinteni, az általános csődjogi kodifikáció feladata lesz ezen rendelkezéseket a magyar jogba beépíteni.

Amiről most szeretnék beszélni azok az irányelv szerkezetátalakítási eljárásra vonatkozó főbb rendelkezései. Ahogy Zsombolyai Péter már említette, a „fizetésképtelenség valószínűsége” az a kulcsfogalom, amit majd a magyar jogalkotónak kell megalkotni, mert ez nemzeti hatáskörben marad. A fizetésképtelenség valószínűsége az az állapot, amikor kezdeményezhetővé válik ez az eljárás. Ez még nem fizetésképtelenség. Lehetséges, hogy ezt azonosítjuk a fenyegető fizetésképtelenséggel, az is lehet, hogy tágabban fogalmazzuk meg. Ezen még sokat kell majd gondolkodnunk. Azért kritikus kérdés ez, mert egy túl tág meghatározás növeli a visszaélések lehetőségét, egy túl szűk definíció pedig megnehezíti hozzáférést a szerkezetátalakítási eljáráshoz.

A szerkezetátalakítás eljárás lehetőséget ad moratóriumra. Ez a moratórium azonban jelentősen különbözik a formális fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódó automatikus moratóriumtól. A moratórium nem automatikus. Lehet kérelmezni általános moratóriumot, de nagyon fontos, hogy lehetőség van egyes hitelezőkre vagy tipikusan hitelezők egyes típusaira (hitelezői csoportra) kiterjedő moratóriumra is. Más szóval lehetőség van arra, hogy például csak a pénzügyi hitelezők kerüljenek moratórium alá, és ebben az esetben az adós napi ügyletei, rendes gazdálkodása és kifizetései változatlanul folytatódhatnak. A szerkezetátalakítási eljárás jelentősen javítana az adós helyzetén a mai bíróságon kívül restrukturálásokhoz képest, ahol számos esetben problémát jelent, hogy már a restrukturálási tárgyalások lefolytatása alatti továbbműködés feltételeiről is rendszerint számos hitelezővel szükséges megállapodni (standstill). Ha a szerkezetátalakítási irányelv átültetésre kerül, és a szelektív – adott esetben nem nyilvános – moratórium megvalósul, úgy ez az adós pozícióját – és ezzel végsősoron a reorganizáció esélyét – várhatóan drasztikusan javítani fogja. A moratórium kezdeti időtartama legfeljebb 4 hónap, de bizonyos feltételekkel bírósági jóváhagyással meghosszabbítható lehet maximum egy évre. Nagyon fontos, hogy a sikertelen szerkezetátalakítási eljárás nem fordul át automatikusan fizetésképtelenségi eljárásba. Elvész az az egyirányú utcai jelleg, ami annyira ellenszenvessé teszi a jelenlegi jogszabályi környezetben a formális csődeljárást a vállalkozók számára. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy – ha egyébként fennállnak a fizetésképtelenség feltételei – akkor az adós vagy hitelezői ne kezdeményezhetnének formális fizetésképtelenségi eljárást. De a szerkezetátalakítás sikertelensége esetén a fizetésképtelenség nem automatikusan nyílik meg, hanem az adósnak lehetősége van további megoldások keresésére.

A főszabály az, hogy az adós megőrzi rendelkezési jogát a vagyona felett (ún „debtor in possession”). Fizetésképtelenségi szakértő kirendelésére lehetőség van, de kötelező kirendelésre csak megszabott esetekben van szükség.

Nagyon fontos, hogy az adós védelmet kap az úgynevezett ipso facto záradékokkal szemben. Ezek azok a szerződéses klauzulák az adós szerződéseiben, amelyek automatikus felmondást, elállást tesznek lehetővé a szerződéses partnerek részére arra az esetre, hogyha valamilyen fizetésképtelenségi vagy hasonló eljárás indul az adóssal szemben. A szerződések egy szűkebb csoportja, az ún. alapvető szerződések, amelyek a napi működéshez szükségesek, további védelmet is kapnak. Az irányelv például a jelenlegi magyar csődmoratóriumhoz hasonlóan védelmet biztosít olyan esetben is a felmondás ellen, mikor az adós az eljárás megindítását kezdete előtt felhalmozódott tartozását nem fizeti meg a moratórium ideje alatt.

Részletes szabályokat tartalmaz a jogszabály a hitelezői csoportok, a szerkezetátalakítási terv jóváhagyása, illetőleg az osztályokon átívelő egyezség, kényszeregyezség körében. Bizonyos esetekben lehetőséget kell adni arra, hogy egyet nem értő hitelezői osztály is az egyezség hatálya alá tartozzon. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy azok a hitelezők, akikre a moratórium nem terjed ki, illetőleg azok a hitelezők, akik az egyezségkötésben nem vesznek részt, azokat nem fogja kötni a moratórium, és nem fogja kötni az egyezség sem. Az adós bizonyos keretek között szabadon dönthet a tekintetben, hogy mely hitelezőit tudja, illetőleg kívánja belevonni az egyezség körébe.

Végezetül szabályokat biztosít az irányelv, az átmeneti és új finanszírozás körében. Átmeneti finanszírozásnak nevezzük azt a finanszírozást, amit a szerkezetátalakítási terv elfogadásához szükséges, és ami a moratórium alatti működést teszi lehetővé. Ezzel szemben az új finanszírozás az, ami a szerkezetátalakítási terv végrehajtásához szükséges. A jelenlegi magyar fizetésképtelenségi rezsimnek egyik fájó hiánya, hogy erre nem tartalmaz szabályozást. Az új jogszabálynak állást kell majd foglalnia abban a kérdésben, hogy kielégítési elsőbbséget biztosít-e az ilyen közbenső, illetőleg új finanszírozást nyújtó hitelezőnek.

3. A szerkezetátalakítási eljárás megalkotása

Az első kérdés, hogy az irányelv átültetésére a csődtörvény keretén belül vagy külön jogszabályban kerül-e sor. Vannak érvek amellett, hogy a csődtörvény keretein belül kerüljön ez rendezésre. Vonzó lehetőség, hogy egy egységes és koherens törvényművet tegyen le a jogalkotó az asztalra. Én mégis amellett érvelnék, hogy külön jogszabályban kerüljön sor a szerkezetátalakítási eljárás megalkotására. Az érveimet röviden az alábbiakban tudom összegezni.

A szerkezetátalakítási eljárás a fizetésképtelenségi eljárás alternatívája kell, hogy legyen. Nem az előszobájának, mert annak nincs értelme, hanem az alternatívájának. Szükséges, hogy a formális fizetésképtelenségi eljárásokhoz (a csődeljáráshoz vagy reorganizációs eljáráshoz) képest mind elnevezésben mind rendszertani elhelyezésben is érvényesüljön a szeparáció. A fizetésképtelenséghez természetszerűleg kapcsolódó negatív képzetek miatt, amennyire csak lehetséges, nyelvpolitikai eszközökkel is el kell szigetelni a szerkezetátalakítási eljárást a formális fizetésképtelenségi eljárásoktól.

Továbbá teljesen más kodifikációs attitűd szükséges a szerkezetátalakítási eljárás megalkotásához, mint a formális fizetésképtelenségi eljárások kidolgozásához. Természetesen a mai magyar szociokulturális környezetet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A cégek tömeges és sokszor csalárd kiürítése és hátrahagyása valós probléma, amivel mind a gyakorlatban, mind a kodifikációs munkacsoport munkája során szembesülünk. A problémák megoldást sürgetnek. Remélhetőleg az új csődtörvény hatásos válaszokat fog adni, és optimális esetben ez majd hosszútávon elvezet a jogi kultúra javulásához is. De a szerkezetátalakítási eljárás esetén másról van szó. Itt azokra a vállalkozásokra kell fókuszálni, amelyek életképesek, ahol valós szándék és lehetőség van a vállalkozás megmentésére és ezzel a nemzetgazdasági gyengülésének elkerülésére. A hangsúly itt éppen azon van, hogy bátorítani kell a vállalkozásokat arra, hogy a fizetésképtelenség valószínűsége esetén önként és lehetőleg minél előbb igénybe vegyék ezt az új eljárást.

Természetesen az is fontos, hogy a visszaéléseket kizárjuk. Mindenképpen el kell gondolkodni, hogyan tudjuk elkerülni azt, hogy időhúzás céljából, a személyes felelősség vagy bizonyos ügyletek utólagos megtámadásának elkerülésére indítsanak szerkezetátalakítási eljárást. Erre vannak megoldások. Természetesen lehet utólagos szankciókat alkotni arra az esetre, ha visszaéltek a szerkezetátalakítási eljárással. Lehetségesek előzetes szűrők is: az irányelv maga előirányoz egy életképességi vizsgálatot mint egy belépési feltételt. A magam részéről egyszerűbb megoldásokat is el tudok képzelni. Ha nem elenyésző összegű költség-előlegezéshez vagy biztosíték-nyújtáshoz kötjük a szerkezetátalakítási eljárás megindítását, úgy ez a magasabb belépési költség valószínűleg el fogja rettenti azokat a cégeket, amelyek pusztán visszaélésre akarják használni ezt az eljárást.

Végezetül a külön törvény mellett érvelnék azért is, mert ebben az esetben más tagállamok tapasztalata is hasznosítható volna.

4. „Pre-Pack” eladás a magyar jogban?

Az angol fizetésképtelenségi jogban az utóbbi másfél évtizedben különös népszerűségre tett szert az ún. “pre pack” administration. Az eljárás lényege, hogy az az üzlet egésze vagy egy része, illetve az adós eszközeinek eladásáról szóló szerződés már a fizetésképtelenségi eljárás megindulása előtt letárgyalásra kerül az adós által bevont fizetésképtelenségi szakértő közreműködésével. Az ügylet megkötése előtt a bíróság formálisan megnyitja a fizetésképtelenségi eljárást, és a kirendelt fizetésképtelenségi szakértő – aki azonos az adós által bevont szakértővel – késedelem nélkül jóváhagyja az értékesítést. A hitelezők csak ezt követően – utólag – értesülnek a fizetésképtelenségről, illetve az adós üzletének illetve eszközeinek értékesítéséről.

A „pre pack” előnye abban áll, hogy az üzlet folyamatosságának fenntartásával („going concern”) kerül sor az értékesítésre, a munkahelyek nem szűnnek meg és az adósi brand értéke sem sérül. A költségek a hagyományos fizetésképtelenségi eljárásokhoz képest jelentősen alacsonyabban lehetnek, és a működő üzemkénti értékesítés folytán az üzlet rendszerint a likvidációs értékesítésnél magasabb áron kerülhet értékesítésre, ami a hitelezői igények magasabb arányú kielégítését eredményezheti. A felszámolás alatti működés-finanszírozás kérdése ezzel megoldódik.

A „pre pack” eladást kritizálók szerint a hitelezőket nem indokolt megfosztani a beleszólás jogától, a hitelezőknek nincs lehetőségük ellenőrizni, hogy a „pre pack” csakugyan az ő érdeküket szolgálta, továbbá az eljárás nélkülözi a transzparenciát és elszámoltathatóságot. Ezen felül semmi nem garantálja, hogy az eladott üzlet – mely voltaképpen nem került restrukturálásra – nem lesz újra fizetésképtelen.

Természetesen az angol jogban kifejlődött „pre pack” esetleges meghonosítása a magyar jogrendszerben alapos elemzést és különös megfontolást igényel. Ugyanakkor ugyanaz az igény, ami 2011-ben életre hívta a stratégiailag kiemelt jelentőségű szervezetekre irányadó speciális szabályozást, indokolhatja egy különleges és kivételes „pre pack” eljárás hazai bevezetését. Erre – célszerűen egyedi miniszteri vagy kormánydöntés alapján – különösen azokban az esetekben kerülhetne sor, amikor a stratégiai jelentőséggel bíró adós tevékenységének zavartalan folytatása, illetve a hitelezői érdekek és a közérdek ezt indokolják.

5. A külföldi fizetésképtelenségi eljárások belföldi joghatása

Az 2015/848 számú átdolgozott Fizetésképtelenségi Rendelet (FR)^[3] közvetlenül alkalmazandó az uniós tagállamokban. A FR átfogóan rendezi a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos joghatósági, kollíziós jogi, elismerési/végrehajtási és egyéb eljárásjogi kérdéseket. A FR tárgyi hatálya azonban csupán azokra az adósokra terjed ki, melyek fő érdekeltségi központja (COMI) valamely tagállamban van, és – főszabály szerint – csak EU-n belüli viszonylatokat rendezi.

A fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos nemzetközi magánjogi szabályok megalkotása harmadik államok viszonylatában az új Nmjtv-re[4] maradt. Ez utóbbi jogszabály azonban nem szabályozta kimerítően a fizetésképtelenségi eljárásokkal kapcsolatos valamennyi nemzetközi magánjogi kérdést, hanem a külföldi eljárások magyarországi joghatásaival kapcsolatban nyitva hagyta a lehetőséget további jogalkotásra (Nmjtv. 114. § (4) bekezdés).

A fizetésképtelenségi eljárással kapcsolatos joghatóság kérdését az Nmjtv. rendezi: a belföldi székhely vagy működési hely megalapozza a magyar bíróság joghatóságát (Nmjtv. 100. §). Az alkalmazandó joggal kapcsolatos rendelkezéseket – magyar jog mint lex concursus és a kivételek – az Nmjtv. 67. § tartalmazza.

A joghatóság és az alkalmazandó jog kérdésétől eltérően a külföldi fizetésképtelenségi eljárások elismerése/végrehajtása és a magyarországi joghatások kérdése azonban meghaladta a nemzetközi magánjogi kódex kereteit. Ennek okát abban kereshetjük, hogy – szemben a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott ítéletek technikailag viszonylag egyszerű elismerésével/végrehajtásával (pl. egy meghatározott pénzösszeg teljesítésére kötelező ítélet esetén) – a külföldi fizetésképtelenségi eljárások belföldi joghatásainak kérdése sokkal összetettebb. A fizetésképtelenségi eljárás megindítása számos tekintetben radikálisan felülírja korábbi jogviszonyokat: az adós elveszti a vagyon feletti rendelkezési jogát, fizetésképtelenségi szakértő veszi át az adós irányítását, törvény erejénél fogva moratórium lép életbe az adós vagyonának védelme érdekében, jogszabályban meghatározott kielégítési sorrend szerint történhet a hitelezők kielégítése stb.

A magyar Nmjtv. – az általános elismerési feltételeken (Nmjtv. 109. §) túl – a külföldi fizetésképtelenségi határozat belföldi elismerését viszonossághoz köti (Nmjtv. 114. § (1) bekezdés). Abban az esetben, ha a viszonosság fennáll, úgy a jogszabály az ún. kiterjesztő modellt követi, azaz a külföldi eljárás joghatásait engedi be a magyar jogba (Nmjtv. 114. § (3) bekezdés). Érthető, hogy a magyar jogalkotó csupán azon, egyedileg meghatározott harmadik államok vonatkozásában kívánta lehetővé tenni a külföldi fizetésképtelenségi joghatások beengedését a magyar jogba, amely országokkal kapcsolatban a kölcsönös bizalom magas szintje ezt lehetővé teszi. Ugyanakkor látni kell, hogy Magyarországnak jelenleg egyetlen más állammal kapcsolatban sem áll fenn viszonossági gyakorlata fizetésképtelenségi ügyekben. Ez azt jelenti, hogy az Nmjtv. jelenleg de facto nem teszi lehetővé külföldi fizetésképtelenségi eljárások elismerését/végrehajtását, és különösen nem ad eljárásrendet e vonatkozásban. Ez különösen azzal a következménnyel jár, hogy a külföldi adósok magyarországi vagyona nem részesül védelemben az egyéni végrehajtásokkal szemben, ami veszélyezteti a külföldi adósok elleni kollektív fizetésképtelenségi eljárásokat, és ezzel a jogbiztonság és a befektetések biztonsága ellen hat. Egyben versenyhátrányt jelent Magyarország számára azokkal a régiós versenytársakkal szemben, melyek kiszámítható szabályokat alkottak e körben.

Ugyanakkor az Nmjtv. 114. § (4) bekezdése kifejezetten nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy külföldi fizetésképtelenségi főeljáráshoz kapcsolódó egyes joghatások elismerésére külön jogszabály további feltételeket és külön eljárási rendet állapítson meg. Álláspontom szerint ez a külön jogszabály célszerűen nem lehet más mint az új Csődtv. Az új Csődtv.-nek kellene tartalmazni azokat a szabályokat, melyek a külföldi fizetésképtelenségi eljárások egyes magyarországi joghatásait rendezik.

A nemzetközi magánjogi kódexek hagyományos – a bírósági végrehajtásra “optimalizált” – elismerési/végrehajtási megoldásai nem alkalmasak a nemzetközi fizetésképtelenség összetett kérdéseinek rendezésére. A külföldi fizetésképtelenségi szakértő belföldi jogosultságainak meghatározása, a külföldi moratórium belföldi érvényesítésének kérdése és a külföldi fizetésképtelenségi eljárás egyéb szerteágazó joghatásainak kezelése sajátos megközelítést igényel.

Két alapvető modell^[5] létezik a külföldi (fizetésképtelenségi) eljárások belföldi joghatásainak kezelésére. Az egyik az ún. “kiterjesztő” modell. Eszerint a külföldi határozat a külföldi jogrendszer szerinti joghatásaival együtt kerül elfogadásra, azaz a külföldi fizetésképtelenségi eljárás és annak joghatásai főszabály szerint változtatás nélkül kerülnek “beengedésre” a magyar jogrendszerbe. Uniós tagállamok viszonylatában ezt a modellt követi a FR (19. és 20. cikkek). A másik az ún. “asszimilációs” modell. E megoldás szerint a külföldi fizetésképtelenségi eljárás elismerése nem jelenti a külföldi jogrendszer szerinti joghatások változatlan beengedését a belföldi arénába, hanem az elismerő állam a külföldi eljáráshoz a külföldi jog szerinti joghatások helyett a saját hasonló fizetésképtelenségi eljárásának joghatásait fűzi.

Az asszimilációs modell egyik “alfajának” tekinthető az UNCITRAL által kidolgozott a határon átnyúló fizetésképtelenségről szóló Modelltörvény.^[6] A Modelltörvényt az elmúlt két évtizedben számos jelentős gazdasági hatalom, így az Egyesült Államok, Japán, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Kanada, továbbá a közép-kelet európai térség számos állama – Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Montenegró is belső joga részévé tette.[7] A Modelltörvény által javasolt megoldás lényege, hogy az nem ad teret a kiterjesztő modellnek, azaz nem a külföldi eljárás joghatásait engedi be a belső jogba, hanem sui generis jogkövetkezményeket rendel az elismert külföldi eljárásokhoz. Továbbá azzal, hogy a Modelltörvényt – ideális esetben – hasonló tartalommal ültetik át az egyes államok, a Modelltörvény a Modelltörvény a jogharmonizáció célját is szolgálja.

A Modelltörvény leglényegesebb vonása, hogy tág körben teszi lehetővé a külföldi fizetésképtelenségi eljárás elismerését, ugyanakkor az elismeréshez fűzött joghatásokat – moratórium, elidegenítési és terhelési tilalom, a külföldi fizetésképtelenségi szakértő belföldi jogosítványai stb. – a jogszabály pontosan meghatározza és részben a belföldi bíróság határozatától teszi függővé.

Álláspontunk szerint a Modelltörvény – megfelelő módosításokkal történő – átültetése ideális megoldás volna azokban az esetekben, mikor a magyar jogalkotó nem kívánja teljes mértékben beengedni a külföldi eljárás joghatásait a magyar jogrendbe. Ez a helyzet azon államok viszonylatában, amelyek nem tagjai az EU-nak, illetve amelyekkel nem áll fenn – a bizalom magas fokát feltételező – viszonossági gyakorlat. A Modelltörvény ugyanis nem terjeszti ki a külföldi joghatásokat a belső jogra, hanem sui generis jogkövetkezményeket rendel a külföldi fizetésképtelenségi eljáráshoz. A Modelltörvény biztosítaná, hogy a magyar jogalkotó és bíróságok kontrollálják a külföldi joghatások beszűrődését, azonban a szükséges minimum mértékig garantálná az adós vagyonának védelmét és a kollektív fizetésképtelenségi eljárás lefolytatását.

Természetesen lehetséges, hogy nincs meg a jogalkotói ill. politikai akarat a Modelltörvény átültetésére. A jelenlegi joghézag kitöltése azonban ebben az esetben is szükséges. Németország és Spanyolország példáját követve annak sincsen akadálya, hogy a nemzeti jogalkotó – a Modelltörvényt mellőzve – saját szabályokat alkosson a külföldi eljárások belföldi joghatásai rendezésére.

Jegyzetek:

[1] https://birosag.hu/statisztikai-evkonyvek

[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1023 irányelve (2019. június 20.) a megelőző szerkezetátalakítási keretekről, az adósság alóli mentesítésről és az eltiltásokról, valamint a szerkezetátalakítási, fizetésképtelenségi és adósság alóli mentesítési eljárások hatékonyságának növelését célzó intézkedésekről, és az (EU) 2017/1132 irányelv módosításáról (Szerkezetátalakítási és fizetésképtelenségi irányelv) (EGT-vonatkozású szöveg.) HL L 172/18. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32019L1023.

[3] AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2015/848 RENDELETE (2015. május 20.) a fizetésképtelenségi eljárásról (átdolgozás).

[4] A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény.

[5] Miguel Virgós-Francisco Gercimartín: The European Insolvency Regulation: Law and Practice, Kluwer Law International, 2004, para 353 ff.

[6] United Nations Commission on International Trade Law (UNCITRAL) Model Law on Cross-Border Insolvency http://www.uncitral.org/pdf/english/texts/insolven/1997-Model-Law-Insol-2013-Guide-Enactment-e.pdf.

[7] https://uncitral.un.org/en/texts/insolvency/modellaw/cross-border_insolvency/status.

 A cikk szerzője: