szellemi alkotás

Az e-könyvek és a digitális jogkezelés

Az első e-könyvek megjelenésekor többen gondolhatták, hogy leáldozott a hagyományos, papír alapú könyvek világa, mert a jövőben majd mindenki csak egyszerűen beszerezhető és könnyen tárolható elektronikus köteteket vásárol a nyomtatott példányok árának töredékéért. Azóta jó pár év eltelt, de az e-könyvek még mindig nem tudták átvenni a nekik kijáró helyet annak ellenére, hogy az értékesítésük mértéke az utóbbi időben folyamatosan növekedett.

No deal Brexit – Mi lesz az IP jogokkal?

Ahogy közeledik a Brexit időpontja, egyre feszültebb érdeklődés övezi az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti tárgyalássorozat folyamatát. A legutóbbi fejlemények szerint a 2018 szeptember 20-i salzburgi informális találkozón az Európai Tanács elutasította az Egyesült Királyság által kidolgozott javaslatcsomagot, melynek következtében Theresa May brit miniszterelnök kijelentette: a tárgyalások holtpontra jutottak. Mindezek alapján pedig egyre inkább nő a valószínűsége annak, hogy 2019 márciusában az Egyesült Királyság megegyezés nélkül fog kilépni az Európai Unióból (ún. “no deal Brexit“). Vélhetően a fenti fejleményekre tekintettel az Egyesült Királyság kormánya 2018. szeptember 24-én számos különböző tájékoztatót tett közzé a honlapján, amelyek az esetleges “no deal Brexit” esetén életbe lépő változásokról nyújtanak információkat. A tájékoztatók között a szerzői joggal, szabadalmakkal, védjegyekkel és formatervezési mintákkal, valamint jogkimerüléssel kapcsolatos tájékoztatók is szerepelnek. Cikkünkben az utóbbi két tájékoztató legfontosabb pontjait mutatjuk be.