1. A döntési kényszer: az elévülés és a végrehajthatóság

A 2022 óta fennálló háborús és szankciós környezetben sok jogosult abból indult ki, hogy az orosz féllel szembeni követelés érvényesítése lehetetlen vagy legalábbis gazdaságilag nem indokolt, mert a későbbi végrehajtás bizonytalan. Ez azonban nem oldja meg az elévülés problémáját. Magyar jog alatt az általános elévülési idő öt év; ezért az egyes követelések esedékességét, az elévülés nyugvását vagy megszakadását és az eljárásindítás joghatását követelésenként kell feltérképezni. A központi kérdés nem pusztán az, hogy ma végrehajtható-e egy döntés, hanem az is, hogy megőrizhető-e az igény egy későbbi, kedvezőbb végrehajtási környezetre.

A stratégiai sorrend ezért: (i) az alkalmazandó jog az elévülési végpont meghatározása; (ii) a jogosult valamint az adós és kapcsolt társaságai végrehajtható vagyonának földrajzi feltérképezése; (iii) a fórumkikötés és az intézményi szabályok vizsgálata; (iv) a szankciós megfelelés és finanszírozhatóság ellenőrzése; majd (v) az eljárás megindításáról, felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről szóló döntés. Az „objektív lehetetlenség” és az elévülés nyugvása nem kezelhető automatikus menedékként: e kérdésre az alkalmazandó jog és az eset egyedi körülményei alapján egyedi vizsgálat szükséges.

2. A Lugovoy-törvény: kizárólagos orosz joghatóság és eljárási tilalom

A 171-FZ szövetségi törvény 2020-ban beiktatta az Oroszországi Föderáció Kereskedelmi Eljárási Kódexének 248.1–248.2. cikkeit. A 248.1. cikk alapján az orosz kereskedelmi bíróságok kizárólagos joghatóságot állapíthatnak meg olyan jogvitákban, amelyekben korlátozó intézkedésekkel érintett személy vesz részt, – továbbá olyan jogvitákban, amelyek alapját az orosz állampolgárokkal vagy orosz jogi személyekkel szemben bevezetett korlátozó intézkedések képezik, – akkor is, ha a felek szerződése külföldi bíróság vagy választottbíróság joghatóságát köti ki. A 248.2. cikk pedig lehetővé teszi a külföldi per vagy választottbírósági eljárás megindításának, illetve folytatásának megtiltását.

A tilalom személyében a félhez szól: az orosz bíróság nem a külföldi választottbíróság joghatóságát szünteti meg, hanem az eljáró felet kötelezi. A kérelem szólhat az eljárás folytatásának, valamint új eljárás indításának megtiltására; szélesebb megfogalmazás esetén a bíróság konkrét cselekvést is előírhat (így például a külföldi bírósági határozat hatályának megszüntetéséhez szükséges lépések megtételét). A bírói gyakorlat ugyanakkor nem támogatja a tilalom alkalmazását már meghozott választottbírósági ítélet végrehajtásának megakadályozására. A megszegéshez kapcsolódó pénzbeli kitettség elérheti a külföldi eljárásban érvényesített követelés teljes összegét, amihez napi bírság is társulhat.

A Lugovoy-törvénynek ekként kettős a jelentősége: (i) egyrészt kizárólagos joghatóságot biztosít az orosz állami bíróságoknak a korlátozó intézkedéssel érintett feleket érintő vitákban függetlenül attól, hogy a szerződés alapján milyen bíróságnak vagy választottbíróságnak állna fenn joghatósága; és (ii) elrettentő erejű szankciókat alkalmazzanak azokkal a felekkel és érintettekkel szemben, akik mégis a szerződés szerinti bíróságok és választottbíróságok előtt érvényesítik a követelésüket.

A gyakorlatban a Lugovoy-törvény alkalmazása rendszerint akként történik, hogy a “másik” fél a szerződés szerinti választottbírósági eljárást indít az orosz féllel szemben. A választottbíróság kézbesíti a keresetlevelet az orosz félnek, aki saját bíróságaihoz fordul az anti-suit injunction kibocsátása iránt.

A bíróság injunctiont végzés formájában adja ki. Ez a végzés kétféle lehet: vagy azonnal megtiltja a külföldi eljárás megindítását a hatálybalépéstől, vagy határidőt szab – jellemzően 10-14 napot – arra, hogy a fél szüntesse meg a külföldi eljárást. A végzés azonnal hatályba lép a meghozatalának pillanatában, nem pedig a kézbesítéstől. A kézbesítés tipikusan az Kereskedelmi Ügylajstrom nyilvános adatbázisában (kad.arbitr.ru) való közzététellel vagy postai úton, a döntéstől számított 5 napon belül történik. Az injunction ügyekben a bíróságok úgy tekintik, hogy az adatbázisban való közzététel önmagában elegendő a külföldi fél szabályszerű értesítéséhez, különösen, ha az korábban már részt vett orosz bírósági eljárásban.

Ha az orosz bíróság kibocsátja az injunction-t – az orosz bíróságok a kérelmek mintegy 90%-át elfogadják – akkor a “másik” félnek rövid határidőn belül döntenie kell a választottbírósági eljárás folytatásáról vagy megszüntetéséről, esetleg felfüggesztéséről.

Amennyiben a döntése nem felel meg az orosz bírósági végzésnek, úgy következő lépésként bírságot szab ki a “nyugati” féllel szemben, jellemzően a pertárgy értékével egyező összegben és emellett napi pótbírságot is megállapíthatnak minden egyes napra, amíg a jogsértés fennáll. A 248.2. cikke alapján a tilalom és a bírság alapvetően a jogvita felére irányulhat a választottbírák vagy a jogi képviselők megbírságolására e rendelkezés így nem ad közvetlen jogalapot. Ugyanakkor volt már rá példa, hogy az orosz bíróság az injuctiont a választottbírákra és a jogi képviselőkre is kibocsátotta, azonban az egy befektetésvédelmi ügy volt. Az ilyen kiterjesztés kockázata, bár nem kizárható, alacsony.

Ha a fél önként nem fizeti meg a bírságot, a kérelmező a végzés kézbesítésétől számított 3 éven belül kérheti a végrehajtást. Ennek “ismert” menete van, vagyis a bíróság végrehajtási lapot bocsát ki. A kérelmező ezt benyújtja a Szövetségi Végrehajtó Szolgálatnak. Végül a végrehajtó felkutatja az adós vagyonát, és jogosult bankszámlák befagyasztására, vagyontárgyak lefoglalására, ügyletek megtiltására és egyéb kényszerintézkedések alkalmazására. A részvények vagy üzletrészek lefoglalása ugyanakkor csak végső eszközként, külön bírósági engedéllyel lehetséges, ha az adós egyéb vagyona nem elegendő a bírság fedezésére.

3. A választottbírósági kikötés nem tűnik el

A választottbírósági szerződés érvényessége mellett igen erős érvek szólnak a Lugovoy-törvény ellenében is. Nemzetközi szinten a választottbírósági megállapodás betarttatásának kiindulópontja az 1958. évi New York-i Egyezmény II. cikk (3) bekezdése. Ha a megállapodás érvényes és teljesíthető, a szerződő állam bíróságának főszabály szerint választottbíróság elé kell utasítania a feleket. Ez erős alapot adhat ahhoz, hogy a választottbíróság a saját joghatóságát fenntartsa, az orosz jogi szabályozás ellenére is és az orosz állami bírósági döntést ne tekintse res iudicata hatásúnak még akkor sem, ha az orosz bíróság már döntést hozott. A tényleges védelem azonban függ a választottbíráskodás helyétől, az irányadó jogtól, a fórum intézményi szabályaitól és a felperes vagyoni kitettségétől.

„A Szerződő Állam bírósága […] az egyik fél kérelmére utalja a feleket választottbíróság elé, kivéve, ha megállapítja, hogy az említett megállapodás semmis, hatálytalan vagy nem teljesíthető.” – New York-i Egyezmény, II. cikk (3)

A választottbírósági út esetén az orosz alperes esetleges távolmaradása, válasziratának elmaradása vagy költségelőlegének meg nem fizetése nem jelenti az igény elismerését, az eljárást ilyen esetben is le kell folytatni és a választottbíróságnak a rendelkezésre álló tények és jog ismeretében kell meghoznia a döntését.  Az választottbíróságok és az eljáró tanácsok – az ítélet későbbi végrehajthatósága érdekében – különösen gondosan szokták biztosítani az oroszországi alperesek megfelelő értesítését és a tisztességes eljárás valamennyi feltételének folyamatos fennállását.

A gyakorlat azt mutatja, hogy az orosz felek inkább a távolmaradás és a Lugovoy-törvény szerinti szankciók érvényesítése mellett döntenek, de vannak példák az ellenkezőjére is, orosz oldalon is sok tényezőn múló stratégiai döntésről van szó.

4. Az uniós elismerési és végrehajtási korlát

Az Európai Unió 833/2014/EU rendeletének 11c. cikke közvetlenül korlátozza a 248.1–248.2. cikkeken alapuló orosz intézkedések uniós joghatását. A jelenleg hatályos szöveg szélesen fogalmaz: az ilyen rendelkezésekből eredő, illetve bizonyos más orosz döntések, amelyek a szankciókkal érintett szerződésekhez kapcsolódóan uniós személy felelősségét állapítják meg vagy vele szembeni igénynek adnak hatályt, a tagállamokban nem ismerhetők el, nem hatályosíthatók és nem hajthatók végre.

„No injunction, order, relief, judgment or other court or administrative decision pursuant to or derived from Article 248.1 or Article 248.2 […] shall be recognised, given effect or enforced in a Member State.” – 833/2014/EU rendelet, 11c. cikk (1)

„No request for assistance […] and no punishment or other sanction […] based on an alleged violation of [such] an injunction […] shall be recognised, given effect or enforced in a Member State.” – 833/2014/EU rendelet, 11c. cikk (2)

Az uniós szabály ezért lényegesen csökkenti annak kockázatát, hogy az orosz anti-arbitration injunction vagy az annak megszegéséhez kapcsolt szankció közvetlenül az EU-ban végrehajtható legyen. Nem szünteti meg viszont az oroszországi, illetve esetleges harmadik országbeli végrehajtási veszélyt.

Mindezek miatt az ilyen helyzetekben választottbíróság vagy oroszországi per közötti választásban a tényleges stratégiai különbséget az jelenti, van-e a jogosultnak vagy kapcsolt társaságainak Oroszországban lefoglalható vagyona, bankkapcsolata, követelése vagy működő leányvállalata; továbbá található-e az adósnak Oroszországon kívül végrehajtható eszköze.

5. Orosz per vagy a megállapodott választottbíráskodás?

Orosz per megindítása akkor lehet opció, ha a végrehajtás elsődleges célpontja Oroszország, és a jogosult vállalja az orosz fórum kockázatát. A választottbíráskodás akkor nyer jelentőséget, ha az orosz adósnak más országban is van végrehajtható vagyona, reálisnak látszik az orosz fél részvétele az eljárásban, vagy az igény megőrzése önálló üzleti értéket képvisel és abban az eljárás megindítása is segítség lehet. Az önkéntesen indított párhuzamos eljárások mellett kevés érv szól, de a gyakorlatban nem ritkán előfordul, hogy az orosz fél Oroszországban, a nyugati fél pedig a szerződés szerinti fórum előtt perel és a felek egyedileg döntik el, hogy részt vesznek-e a másik által indított eljárásában – az utóbbi kérdésben komoly relevanciával bír a Lugovoy-törvény szerinti szankciós kockázat.

6. Lehetséges anti-arbitration injunction stratégia

Az elévülési nyomás fokozódásával az anti-suit injunction ellenére is szükségesnek mutatkozhat a választottbírósági eljárás megindítása. Az ilyen helyzetben rendelkezésre álló opciókat ugyanazon mátrixban kell mérlegelni: elévülési hatás, orosz eszközkitettség, költség és a potenciális végrehajtási országok együttes ismeretében.